Rourke hadnagy nagyjából ötven bevetésen vett eddig részt. Hívták már a tusolóból, az ebédlőből, sőt a mellékhelyiségből is harcolni, tudta, ha a vészjelző megszólal, menni kell. Éppen ezért jó jel volt számára, hogy nem sürgették, sőt húzták az indulását.
A Tellus blokádja elcsüggesztette. Valaki rohadt jól megszervezett egy káoszt keltő inváziót. De miért pont a Tellus? Az illető kezdhette volna egy kisebb világgal, valahol a Külűrben.
Rourke viszont nem az a fajta volt, aki sokat kérdez. A repülős közelharc mindig is a kedvencei közé tartozott, már gyerekkorában, így hamar eldöntötte, hogy pilótaként fog a hadseregben szolgálni. Remek kiképzést kapott, bajtársai és feljebbvalói imádták. A hadnagyi rang pedig már csak hab volt a tortán.
A nemrég rendszeresített Cserebogár osztályú vadászbombázók kezdtek elterjedni a hadsereg körében. Rourke ezelőtt inkább egy Futrinkát szeretett, ezt a típust is repülte, de az újítások mindig lázba hozták, ahogyan a Cserebogarak is.
Amint behelyezkedett a kényelmes ülésbe, és felhúzta a sisakját, eddigi pályafutására gondolt, és arra, hogy a Tellus nem az a fajta veszélyes küldetés. Sokkal melegebb helyzetekbe is keveredett már, amikre még fel sem készült akkor. Viszont most, a Tellus esetében még részletes taktikai eligazítást is kaptak.
A műszerek halk búgással életre keltek. Ugyan ez nem az a megszokott, szeretett búgás volt, amit a Futrinkájában szokott meg, de közel állt hozzá. A Cserebogarat Rourke jó hajónak tartotta – fegyverzete szinte megegyezett a Futrinkáéval, viszont a hajtómű nem volt az igazi. De a páncélzat kárpótolta lomhaságát. Mindent összevetve, Rourke tényleg örült a váltásnak.
Előtte megjelent a sok újítással kecsegtető eszköztár. Tudta, a csata során erre nem lesz szüksége. Csupán akkor, ha újra kell kalibrálnia a műszereit, esetleg a célzó rendszert, vagy a teljes fegyverzetet, de ez minden tíz csatából csak legfeljebb kétszer fordulhatott elő.
- Irányítás, megkezdem a felszállási procedúrát – harsogta a sisakjába rejtett mikrofonba. – Kérek magam mellé egy szárnyembert, mindegy, kit.
Természetesen ígyis-úgyis kapott volna, hisz ez a létező legjobb taktika, de Rourke volt olyan helyzetben, hogy ezt el is mondja.
- Á, Rourke hadnagy – jött egy nyájas hangú válasz. Mi a franc? A repülésirányítók nem így szoktak beszélni, mindig gépiesen, érzelem nélkül. – A hívójele Pszi-Kettő. A szárnyemberének hívójele Pszi-Hat…
Rourke villámgyorsan előhozta az eszköztárat. Azon nyomban be is kapcsolta a szenzorait, ami most a hangár térképét mutatta, amelyikben állt. A dolog úgy működött, mint a denevéreknél: ultrahang érzékelte a helyet, meg hogy mi hol van, és ezt megjelenítette a képernyőn – amihez nem volt szükség az eszköztárra. Az észlelt tárgyak folyamatosan egyféle kódot sugároztak, így a képernyőn az is megjelent, melyik zöld pötty melyik egységet jelzi. Amelyik tárgy vagy űrhajó nem bocsátott ki ilyen jelet, az ellenségnek minősült.
A képernyő teli volt kék pöttyökkel. Pszi-Hat nem sokkal mellette állomásozott. Az illető is Cserebogarat repült, bár mintha ő tapasztaltabbnak tűnne e típusban Rourke-nál. A hadnagy elforgatta a fejét, és éppen hogy rálátott Pszi-Hatra. A Cserebogarat különböző matricák és festések díszítették Remek. Mutogasd csak magad. Az ilyenek az első pillanatokban kiszállnak a játékból. Rourke sosem volt híve a díszítésnek, ha olyan jó pilóta, nem a kinézetnek kell megmutatnia, hanem a csatákban elkövetett tetteinek.
- Pszi-Hat, készülj a felszállásra – szólt bele a mikrofonba derűsen. – Találkozó hat-három-hétnél.
- Vettem, Pszi-Kettő – nyugtázta a parancsot a szárnyember. Fiatalos hangja volt, de érződött belőle a tapasztalat.
Rourke hajtóművei bemelegedtek, a pilóta megragadta a tolóerő szabályzót és ütközésig tolta. A Cserebogár megiramodott, és átsiklott nyomástartó védőpajzson. A pajzs polaritása úgy volt beállítva, hogy a bentről érkezők nyugodtan átmehessenek rajta. A be- és kijárat el volt különítve egymástól, a polaritás miatt. Ha a kijáraton valaki be akart menni, csúfos véget ért. Ez a megoldás új volt a hadsereg körében, sok betolakodótól megvédték már magukat így.
A Cserebogár ablakain túl messzi-messzi villanások és fénypontok jelezték a csatát. A hang természetesen idáig nem jutott el, de a villanások magukért beszéltek. A műszerek adatai szerint a csata tíz kilométeren kívül zajlott, mivel a szenzorok nem fogtak be egy célpontot sem. Csupán a csillagos ég világított a kijelzőn.
- Pszi-Hat, gyorsíts támadósebességre.
- Igenis, uram.
- Csapódás öt perc múlva.
A Cserebogár hajtóművei dübörögve nagyobb fokozatra kapcsoltak. A szenzorok most már befogtak valamit: néhány baráti hajót. Az adatok szerint Futrinkák voltak, illetve néhány Szarvasbogár bombázó. Rourke már tapasztalatból tudta, hogy a Futrinkák csupán oltalmazásként kellenek a bombázóknak. Ugyanakkor a Cserebogarak univerzális célokat szolgáltak, a kisebb naszádokat és fregattokat támadták. A hatalmas cirkálók és csatahajók lefoglalása pedig a Futrinka-Szarvasbogár párosítás feladata volt.
Rourke megszámolta az egységeket. Húszan voltak, ebből csak hat cserebogár, többi hét-hét pedig a Futrinka-Szarvasbogár duó. Tehát úgy látszik, ez lenne a Pszi-raj.
- Pszi-Vezér, jelentkezz – szólt bele a mikrofonba a hadnagy. Szerette volna tudni, kire kell bíznia az életét.
- Pszi-Vezér Pszi-Kettőnek – jött a válasz. Az illetőnek morcos hangja volt, és kioktató. – Én vagyok az, Gene. Mit akarsz?
- Csak tudni szerettem volna, ki a vezérünk – vont vállat a hadnagy. – Rendben, folytassuk a munkát.
A nyaktörő iramban közeledő Pszi-raj előtt már egyre jobban kezdett kirajzolódni a csata. Rourke torkában kezdett irritáló gombóc gyúródni. Nem semmi blokádot hoztak össze Tellus fölött. Igazi égiháború, és ami a legrosszabb, néhány nagyobb kalózhajó igencsak együttesen mozgott a csatatéren. A kisebb csoportok különböző harcmodort vettek fel, így sosem lehetett pontosan kiszámítani, ők milyet vegyenek fel.
Azonban erre is létezett egy megoldás.
- Pszi-Kettő Irányításnak. Ezek a kalózok nem is olyan bolondok. Javaslom, a Pszi-raj csak egy hajóegyüttest támadjon, és ez legyen igaz mindegyik rajra.
- Mit gondol, Pszi-Vezér? – kérdezte Gene-től Irányítás. – Elfogadja Pszi-Kettő javaslatát?
- Okos gyerek ez a Rourke – szólt bele vidáman a mikrofonba Pszi-Vezér. – Elfogadom, és kérem, küldjenek néhány rajt.
- Rendben, számolják meg, mennyi hajócsoport mozog külön-külön.
- Hat – jelentette váratlanul a Pszi-Nyolc kódjelű pilóta.
- Alfa, Gamma, Omega, Kappa, Mü és Théta, készüljenek fel az azonnali indulásra – hallatszott Irányítás hangja. Az üzenetet az összes pilóta hallhatta. A rajok kommunikációs csatornája mindig nyitva maradt, de csak egy bizonyos engedélykóddal engedték fogni a jelét. Így csak a katonaság tudta használni ezt a vonalat.
- Pszi-raj, fél perc és csapódás. Jelentkezzetek!
- Pszi-Kettő kész – jelentette egyhangúan Rourke. A többiek ugyanígy tettek. Mikor Pszi-Húsz is megvolt, már csak tíz másodperc maradt.
Rourke minden idegszálát megfeszítve leste a monitorját. A bejövő adatok igencsak felemásak voltak, csaknem annyi vörös pont izzot a kijelzőn, mint kék. Egyenrangú csata várt rájuk, legalábbis, ha a számokat nézzük. A kijelzőn egyszer sem állt be akadozás, vagy túlterhelés, a sok száz magos processzor ezt nem engedhette meg. A hadnagy keze kicsit remegett az idegességtől. Mindig remegett egy picit, pedig rutinos pilóta volt. Azonban sosem tudni, mit hoz a jövő, jót-e vagy rosszat, egészséget vagy romlást. Sok tényező dolgozott együtt a jelen kiszámítása érdekében.
- Csapódunk! – ordította Pszi-Vezér a mikrofonba. Rourke gépe megrázkódott, a becsapódások keltette rezgések úgy dobálták a Cserebogarat, mint vidám gyermekek a labdát. – A célpontjaink húsz-húsz-kettőnél!
Rourke arra fordította a gépét. Az út egy igencsak viharos gócon vezetett át. A Domíniumi Hadsereg nagyobb hajóit kisebbek ostromolták, de egy selejtesebb hadihajó is beszállt a csatába. Elhárítóütegek dallamos ropogása hallatszott, majd felvillant egy lézersugár is. A sugár egyenesen az egyik domíniumi hajónak csapódott, aminek burka úgy vált szét, mint egy túlérett gyümölcs. A Pszi-raj ennek ellenére gyorsan és precízen átvágott a gócon, az ellenség olyan gyorsan elvesztette őket szem elől, mint ahogy megpillantották őket.
A raj egy pillanatra sem lassított. Ennek köszönhetően az ellenséges egységek nem is pazarolták idejüket és energiájukat, hogy befogják őket.
A célpontok két kilométeren belülre értek. Ez már jóval a lőtávolon belül volt. Két szabálytalan irányban mozgó naszád, plusz egy böhöm fregatt igyekezett megközelíteni a Domínium egyik Star Scraper V1-esét. Az előző generációs monstrum ugyan eleresztett egy lézercsíkot az egyik naszád felé, de annak pajzsai jóval erősebbek voltak. A sínágyúk köpködték magukból a felhevült lövedékeket, ha az űr nem volna hideg, azonnal felrobbanna minden körülöttük. Ehelyett a sok lövedék egymásba csapódott, és egyetlen nagy bombává alakultak.
Éppen akkor, amior a Pszi csapódott. Az egyik Futrinka óvatlan volt, és nem tudta kikerülni a hatalmas golyót. A pilóta sikolya csupán egy pillanatig tartott, és rövid időn belül mindenki el is felejtette, hogy valaha létezett.
- Cserebgoarak, vadkacsavadászat – ordította a mikrofonba Gene. – Szarvasbogarak, csípjétek meg őket!
Rourke egy futó pillantást vetett a monitorra. A Szarvasbogarak és az őket kísérő Futrinkák kiváltak, majd még tovább osztódtak. A két naszád közrefogta a fregattot, és mint egy kapu záródtak be előtte. Ugyanebben a pillanatban vadászgépek dübörögtek elő a két naszád mögül. Rourke-ot nem lepte meg a manőver, hűvös nyugalommal szemlélte a monitoron feltűnő vörös pontokat.
Tipikus kalózvadászok voltak. Összehegesztett, repülő teknők. Egyik egy kiszuperált Gébics volt, a második egy Svábbogár és a vr’a cirkáló kisebb változatának keveréke. A harmadik egy igencsak rikta Katica volt. Ez inkább az esztétikára épített, szinte nulla fegyverzettel, azonban ez a Katica igenis veszélyes volt! Átalakított vezérsíkjából mint hurkapálcák álltak ki a különböző lövegek.
- Psz-Hat, fedezz, megcélozzuk azt a két Cincért! – ordította Rourke. – Enyém a bal oldali.
A Cserebogár megindult. A bal oldali Cincér pilótája viszonylag gyorsan reagált a felé közeledő domíniumi gép láttán. A jobb Cincér pilótája nem sokkal később mozdult meg, és a jókorára felduzzadt, izzó gömb felé kanyarodott.
- Vigyázz, csapdába csal – figyelmeztette őt Rourke.
- Csak foglalkozz a saját dolgoddal! – mordult fel Pszi-Hat, majd a Cincér után ment. A kis hajó lehagyta a lomha Cserebogarat, de Pszi-Hat kihasználta fegyverzet által teremtett előnyt. A megerősített sínágyú megindított egy sorozatot a Cincér felé, aminek pilótája kitért. Az izzó gömb, ami ráadásul mozgott is, éppen hogy elkerülte, de megkarcolta a Cincér bal oldalát. A vadászgép pörögni kezdett a tengelye körül, és mire kiegyenesedett a pályája, a Cserebogár torkolattüze végzett vele.
Rourke már nem volt ilyen szerencsés. A Cincér befogta őt, és Pszi-Kettőnek el kellett menekülnie a Star Scraper V1-ig, hogy a Cincér visszaforduljon, és ne merjen utána menni.
De Rourke ezt nem hagyta annyiban, a már megnyugodott Cincér után eredt. Azonban a felgyorsult ellenséges gép rögtön a saját fregattja felé iramodott. Rourke viszont már nem volt gyáva, hogy ne kövesse.
- Elkaptam! – ordította diadalittasan Pszi-Hat.
- Rendben, kölyök, akkor csatlakozz hozzám, berepülünk.
Pszi-Hat viszonylag gyorsan becsatlakozott mellé. A két naszád közben a Szarvasbogaraktól zavarva újra szétnyílt, a Cincér pedig elindult ezen a hirtelen keletkezett folyosón. Ugyanabban a pillanatban a naszádok ütegei befogták őket, és megkínálták lövedékeikkel.
A monitor eközben jelezte a felduzzadt, izzó gömböt, ami most elindult feléjük.
- Mi történik, Pszi-Vezér?
- A Star Scraper lövi azt a túlméretezett herét! – hitetlenkedett Gene.
- Eltaláltak! – ordította valaki a mikrofonba. Rourke nem foglalkozott vele.
- Pszi-Kettő és Hat, ki kell jönnötök onnan – figyelmeztette őket Pszi-Vezér. – A Star Scraper a fregatt felé lövi a golyót.
- Rendben, kijövünk – mondta idegesen Rourke. A felé záporozó lövedékek ugyan elolvadtak a pajzsán, de már kezdte unni az ezzel járó rázkódást. Ez hirtelenjében meg is szűnt, amikor az egyik – velük merőleges pályán közeledő – Szarvasbogár raj és kísérői elhúztak mellettük, és bombáikkal elterelték a két Cserebogárra irányuló figyelmet. – Pszi-Hat, fordulunk.
A másik Cserebogár ugyanúgy bedőlt, mint a Pszi-Kettőé. A Cincér rémülten visszaszállingózott a fregattba.
- Vigyázz, Pszi-Kettő, három ellenséges egység a seggedben! – kiáltotta Pszi-Hat váratlanul.
Azonban Rourke-nak is volt ötlete. A naszádokkal mondhatni farkasszemet nézett… A mögüle jövő lövedékek pedig egyenesen beléje csapódnának.
Rourke hadnagy átirányított minden energiát a hátsó pajzsokra. Nem szenvedhet el sérülést, mert akkor neki befellegzett, az ellenségek gyűrűjében.
- Pszi-Kettő, ne tököljetek ott, a golyó mindjárt odaér.
Vakító villanással az egybegyúrt alumíniumgolyó elérte az egyik naszádot. Annak ütegei igyekeztek távol maradni, és messzebb lőni a lövedéket, de mivel a Star Scraper több löveget mozgósított, és ez nagyobb erőt képviselt, a naszád egy percen belül az űrben keringő roncsok halmazává változott.
A golyó folytatta az útját a fregatt felé. A másik naszád pedig, menekülőutat keresve, távolodott a lövedéktől.
- Visszavonom az előzőt – morogta Gene, a félresikerült lövésre gondolva. A Star Scraper még akkor igyekezett eltalálni a golyóval a naszádokat, mikor azok egy helyen lebegtek, de mire odaért, már csak az egyiket sikerült eltalálni. – Szabad a vadászat, csatlakozok hozzátok.
- Ez most valahogy nem érdekel – csikorgatta a fogait Rourke. – Éppen le akarnák lőniiiiiiii…
A Cserebogár megrázkódott, ahogy bekapott egy vaskosabb alumíniumdarabot. Fara a nem sokkal mellette lomhán cikázó naszádnak ütközött. A naszád alsó és felső fedélzetét elválasztó középfedézlet egyfajta alagutat alkotott, és a mögötte érkező Krumplibogár, egy Katica és az újonnan érkező Cincér belement a játékba, hogy üldözzék őt itt.
- Na, ezt most megkapjátok – dünnyögte Rourke, és egy végeláthatatlan orsóba kezdett. Körülötte már izzott a levegő, ahogy a háromféle hajó háromféle lövedéke elkerülte őt. – Hatos, hol vagy már?
- Jövök.
A másik Cserebgoár éppen akkor repült be a kürtőbe, éppen a Cincér mögé. Nem gondolkozott, lőtt, és a Cincér lángba borult.
- Már kettőnél tartok, hadnagy – dicsekedett Hatos. – Maga meg még egyet sem lőtt le.
- Ami késik, nem múlik – morogta Rourke. – Koncentrálj, kölyök.
Hatos előtt a levegő újra felizzott, a Krumplibogár irányítását vesztve csapódott a naszád alsó fedélzetébe.
- Három.
Rourke megelégelte a nagy szájú Hatos szövegelését, és bekanyarodott a naszád egyik hangárba vezető alagútjába. A megmaradt Katica nem vette észre eltűnését.
A Cserebogár világító futófényei bevilágították az alagutat. Rourke ismerte ennek a fajta hajónak a felépítését, maga is szolgált már ilyenben. Ezt a típust csak felderítésekre használták, hangárjában legfeljebb öt gép fért el. A hangárt viszont mélyen elrejtették – és ezen a kürtőn át vezetett az út.
Hamar elérkezett a félhomályos hangárba. Egy vadász sem parkolt az alig ötven méteres helységben.
Rourke visszahúzta a tolóerő szabályozót, és letette a talajra a gépet. A Cserebogár hangos csikorgással csúszni kezdett a padlón, de Rourke behúzta a parkolófékeket, amik lelassították, majd közel a falhoz megállították a vadászbombázót.
A hadnagynak csak egy sóhajtásnyi ideje volt, átváltott rakétárkra (amikből csak három darab fért el a Cserebogáron), majd lenyomta az elsütőbillentyűt.
A gyorsan mozgó rakétákat nem látta, de a robbanás elvakította. Mikor kinyitotta a szemét, észrevette, hogy gépét a detonáció húsz méterrel arrébb lökte, és kishíján felborította.
Rourke kikapcsolta a parkolófékeket, ütközésig tolta a tolóerő szabályozót, majd felemelkedett. Féloldalasan berepült a kürtőbe, ahol a mögötte tomboló lángok segítségével egyenesbe hozta a Cserebgoarat, majd támadó sebességre gyorsított.
Robbanások sorozata követte őt, de végül karcolásokkal ugyan, de kiért az űrbe.
Psz-Hat már az első pillanatban lecsapott:
- De ez azért egynek számít…
- Ne reménykedj – morogta Rourke, és berepült Hatos mellé.
Mostanra az izzó golyó becsapódott a fregattba, és a naszád robbanásával együtt a térség egy orbitális temetővé alakult.
- Psz-raj, itt végeztünk – szólt a mikrofonba Pszi-Vezér. – A Star Scraper, név szerint a Antimon azonnali dokkolást parancsol.
- Azt nem mondhatni, hogy elhozták a békét – recsegte a Star Scraper hídján a parancsnok, egy repulziós széken ülő, kecskeszakállú férfi. – De elősegítették a T-rex terv beteljesítését.
- T-rex terv? – kérdezte hüledezve Gene. – Az meg mi a franc, sose hallottam róla.
- Pedig nagyon egyszerű – lebegett a megfigyelőablakhoz a parancsnok. Kint a Domínium hadihajói gyülekezni kezdtek. Nagyon messze a kalózok pedig ugyanezt csinálták. – A végső csapás… Az ellenség jócskán megfogyatkozott, ahogy mi is. A T-rex amolyan gyors csapás, csak eddig túl sok volt a célpont. Egyébként minden tiszteletem a blokád felé, most egybegyűlnek, mert tudják, hősködéssel nincs esélyük. De nem tudják, hogy így se lesz lehetőség a győzelemre.
Rourke óvatosan odaballagott a parancsnokhoz. Tudta, mindenféle hirtelen mozdulattal fel lehet dühíteni a fejeseket, így óvatosan megkérdezte:
- Pontosan mi is ez a T-rex?
- Amint látja, minden vadászegység a hangárokban maradt. Mert nincs szükség vadászokra. Az egész egy rakétatámadás. Oda összpontosítva – itt a kalózblokád felé bökve, ujja nagyot vert a páncélüveg megfigyelőablakra. – Ezek prototípus rakéták lesznek, háromszor akkora sebességgel, mint a hagyományos rakéták. Eddig egyszer próbáltuk csak ki őket… Akkor bevált.
- Parancsnok – vágott a szavába az egyik konzolnál ülő tsizt. – A nagy hatótávolságú radarjaink azt jelzik, hogy vadászok tartanak… a bolygó felé.
- Talán mégis szükség lesz a vadászokra a légkörben – mormolta a parancsnok. – De csak a T-rex után. Felkészülni az azonnali csapásra!
- Uram, az egyesített blokád felénk tart…
- Helyes! Mennyi idő kell a rakétáknak, hogy becsapódjanak?
- Három kilométer per másodperc. A blokád tíz kilométerre van tőlünk, és közelednek.
Három és fél másodperc… Annyi nem lesz elég nekik… gondolta döbbenten Rourke. Csak tudnám mi hajtja ezeket a rakétákat? Egyáltalán ki adott engedélyt ilyen fegyver gyártására?
- Nem várhatunk. Mérjék be a célpontot, és ha szólok, lőjenek.
Fél percnyi sürgölődés múlva a parancsnok elégedetten szemlélte a hídon uralkodó zűrzavart, majd a kintről közeledő hadihajókat, amik még mindig egy pontba sűrűsödve közeledtek. Az Ágyúgolyó hadművelet…
- Készülj! – rikkantotta a parancsnok vidáman, arcán látszott, egész életében erre a pillanatra várt.
- Tűz!
Az elkövetkező másodpercben rakéták ezrei indultak meg a blokád felé. A hajón tartózkodók számára is félelmetes látványt egy jelenlévő sem tudta soha elfelejteni.
