A dobogó léptek és a tellusiak egyre csak közeledtek. Vince pedig teljes nyugodtsággal – testben és lélekben egyaránt – sétált feléjük, biztató mosolyt villantva a két férfi felé, akik vele ellentétben nyugtalannak néztek ki.
Henderrman is nyugtalan volt, de ezt nem feltétlenül mutatta ki.
- Merre-merre ilyen sietősen? – állította meg őket. Azok direkt lelassítottak. – Még jó, hogy itt találkoztunk, mert fontos közölni valóm van.
A két tellusi váltott egy futó pillantást, és mintha tátogtak volna, és szájról olvasnának.
- És mi lenne az, karmélius? – vette fel a kalózokra jellemző leereszkedő hangnemet Ben.
- Új lépésekre szántuk el magunkat, kalóz – vágott vissza Henderrman. A két másik meglepődött. Lehet, úgy gondolták, Vince nem tudja, hogy ők nem kalózok, hanem téglák. – És titeket is érint. Tudjátok, építeni fogtok egy gyakorlóteret. Hamarosan minden megváltozik…
- Építünk? – kérdezte felháborodottan Phil. – Nem vagyunk a csicskásaid!
- Pontosan! – helyeselt Ben.
- A ti javatokat szolgálja! – csattant fel Henderrman. – És amíg én vagyok a főnök, ti meghajoltok előttem!
- Lábat ne csókoljak? – kérdezte Ben. A hangjának éle volt, mint egy gyilkos méh maxilláinak.
Henderrman pedig elbizonytalanodott. Nem volt már biztos benne, hogy ezek tellusiak. Ha igen, jól játszák a szerepüket, ha meg nem, fölösleges a rossz beszéd. Bár az is igaz, hogy akármelyik kalózzal így beszélne… De akkor is meg kell tudnia…
Hirtelen lépésre szánta el magát, ami gyors, de célszerű, és most megtudhat mindent.
Ben és Phil átvágtak a folyosókon, és azzal kellett szembesülniük, hogy a célszemély már számított rájuk. Láthatólag nyájasan mosolygott, és még két kezét is kitárta. Összességében megnyugtató látványt nyújtott.
A szópárbaj, ami ezután következett, már nem volt megnyugtató. Vince Henderrman nem vetett féket a nyelvére, ostorozta őket a különféle parancsait. Láthatóan nagyra volt magával – Ben és Phil nem csodálta, ők is így éreznének a helyében.
A két tégla egymásra nézett. Ben és Phil szájról olvasott, egymásnak azt mondták: „játsszd a szereped!”
- Lábat ne csókoljak? – kérdezte Ben. Próbált minél több gúnyt csempészni hangjába.
Henderrman zavartan tekintett körbe. Ben nem tudta, mit tippeljen: hogy Vince mindjárt elfehéredik, vagy mindjárt paprikavörös lesz-e?
Egyik sem történt Vince Henderrman először óvatosan előrébb lépett, majd még egyszer – de olyan vadul, hogy kettőjüknek védekezni sem volt idejük. Henderrman beleakaszkodott a szemüvegeikbe, és szándékosan elesett – így Bent és Philt többé nem rejtette semmi.
Ott voltak, kiszolgáltatva. Védtelenek nem voltak, de könnyen lehet, hogy ha védekeznek, ők járnak majd rosszul…
Vince villámgyorsan felállt, és újabb szándékos könyékmozdulattal állkapcson verte Bent – Phil mögötte előrelódult, hogy megvédje, de Henderrman a szemüveg szárát használva bunkókét használta a ruhadarabot és homlokon ütötte vele Maynardot.
A két tégla hátrahőkölt, kezüket védekezőn arcukhoz kapták. De Henderrman nem támadott tovább.
Lassan előbújtak.
Vince csak bámulta őket. Kidülledt szemeiben Ben látta a saját tükörképét. Valóban ilyen lennék? kérdezte magától. Arca sápadt volt, állkapcsa rendellenesen oldalt dőlt – az ütés hatása. Óvatosan odanyúlt, és fájdalmas kézmozdulatokkal visszaroppantotta a helyére. Valóban ennyire búskomor a munkától? Valaha életet kedvelő, vidám arcú fiatal volt, de munkája nagyot változtatott ezen. Nyilvánvaló, hogy a gyilkosok után nyomozás közben többé már nem gondolkodott az élet nagy dolgairól, nem ült le elmélkedni, hogy most éppen milyen szép a naplemente, vagy hogy most van egy kis ideje a legbensőbb gondolataira.
Henderrman tovább bámult, és pislantott. Ben képe elmosódott a könnyben, és végre visszatért a gondolataiból a kirreni szellempalota folyosóira.
- Csak hogy tudjátok – kezdte Henderrman fenyegető-halk hanghordozással -, hogy ezen a falon nincsen rés.
Elfordult tőlük, és elindult az ellenkező irányba. Karmélius köpönyege repült mögötte a levegőben. Átlépte a maradványokat, majd még utoljára visszakiáltott:
- Az építésben akkor is részt vesztek! Holnap kezditek! Ott majd mindenki megtudja, mire vagytok képesek!
- Szerinted megtudta? – kérdezte feszülten Phil.
- Nem tudom – sóhajtott Ben Kennedy. Valóban nem tudta, bár annyiban biztos volt, hogy Henderrman sejt valamit. – Emlékszel, azt mondta, ezen a falon nincsen rés. Talán arra akart célozni, hogy ide, mint téglák nem épülhetünk be.
- Lehet, csak kombinálsz – mondta baljóslatúan Maynard.
- Elképzelehető – mondta fáradtan Ben. – Mindazonáltal mindenre fel kell készülni.
- Leginkább a legrosszabbra – bólintott a társa.
Ben a törmelékekhez sétált. Egy valamit meg akart tudni. A romok közt ott hevert a kamera, kósza vezetékek álltak ki belőle. Felülete megrepedt, a lencséjével egyetemben.
- Ügyes gyerek ez a Dan? – tudakolta szórakozottan. Talán még ő maga sem hitt benne, hogy rendbe hozhatják. Annyira szétroncsolódott, hogy ha nem tudná, ez egy kamera, akkor nem találná ki sosem.
- Csak kicsit forrófejű – bólintott Phil, és odasétált a társához. Egy ideig vizsgálgatta a kamera szánalmas maradványait majd meghökkenten kérdezte: - Ugye te sem gondolod komolyan?
- De igen. Nagyon is komolyan gondolom.
- Ennyire nem ügyes! – csattant fel Phil. Félő volt ugyan, hogy meghallhatják őket, de nem fogta vissza magát. – Ez már menthetetlen.
- Vagy csak te gondolod úgy.
Ben a markába zárta a forró, szenes maradványt, majd a földön heverő szemüvegekhez lépett.
- Ezt azért még vegyük fel – mondta. Ha valamiben, ebben mindketten egyet értettek.
- Megpróbálom, főnök – mondta elszántan Dan. A fiún látszott, hogy ádámcsutkája fel-le mozog, és szuszog, de lehet, belőle sem veszett ki még a hit.
- Nagyszerű – villantotta Phil felé mosolyát Ben. Maynard csak csóválta a fejét.
- Inkább menjünk az építkezésre – mondta. – Nem kellene növelni a gyanút, hogy nem megyünk el.
- Igazad van. Dan, intézd el, hogy holnapra kész legyen a cucc!
A füves térség egyik óráról a másikra felbolydult. Hatalmas antigrav’ targoncák- és markolók süvöltése tette hangossá a kirreni szellempalota udvarát. A sportpálya megszűnt létezni, ahogy az egyengetésre kitalált gép belefúrta éles lapátját a földbe, és kezdte előrevonszolni magát. A talaj felgyűrődött, gyökerek és föld alatti rágcsálók potyogtak mindenfelé. A gumírozott talaj pedi hullámzott, mint a tengerek hűvös vize.
Ben Kennedy és Phil Maynard is lapátot ragadott, és a szerpentinekkel körbevett területeken ásni kezdtek. A többi kalóz is becsatlakozott, és egy tucatnyi munkás egy óra alatt két méteres árkot ásott húszszor tíz méteren. A zselatinból készült szerpentin aztán majd elpárolog a tűző napon.
Egy antigrav’ targonca jelent meg az árok mellett, és mikor mindenki kimászott, egy általa hordozott vizestartályból desztillált vizet fröcskölt az árokba. Ugyan a föld igencsak vizes volt, lassan itta a vizet – elég lassan ahhoz, hogy kibírja akár hetekig.
A következő lépés már valamivel egyszerűbb volt, ugyanis csupán alul kihegyesített szélű deszkákat kellett a földbe szűrni. Ezek a deszkák belülről acéllal lettek kitömve, hogy felfogják a mágnesesen felgyorsított lövedékeket. Ezeket a vizesárok mögött helyezték el, hogy az árok széle egyfajta fedezéket adjon.
A következő lépéshez antigrav’ markolóra volt szükség. Szögesdrótot helyeztek el, ami alatt kúszás vált lehetővé. Ugyan nem volt túl keskeny, de vigyázni kellett, nehogy valaki megsebesítse magát.
A nap elkezdett lemenni az égen, de a munka folytatódott. A kalózok hangyaszorgalommal építették saját gyakorlóterüket. Egy fatáblát szúrtak a földbe, tetejére köteleket aggattak. Itt-ott belemélyesztettek néhány kavicsot. Mászófal jött ki belőle. Majd az emelvényt erősítették a földbe, ahol majd nemsokára a vezetők és néhány szerencsésebb néző áll. Az emelvény tesztelése során nem akadt különösebb fennakadás, szóval máris úgy hagyták az egészet, ahogyan volt. Később megjelent egy pillanatra maga Dominic Terrible, és sandán bámult a pályára és az emelvényre. A nagy tömegben Ben Kenedy csak ennyit látott, aztán megint elvegyült a tömegben. A fülhallgatót bekapcsolva hagyta, de a gégemikrofont nem, nem akarta, hogy a kalózok észrevegyék, amint magában beszél, viszont tudni akarta, ha a társai beszélnek hozzá.
Nem volt rá szükség. Dan és Phil csak néhány szót váltottak.
Végül két perc bolyongás után egymásba ütköztek, és Phil azt javasolta, hagyják el a tömeget. Ben bólintott, és elkezdett a tömegben tolakodni. A kalózok felhördültek, de végül is nem sokat foglalkoztak a két kalóznak kinéző téglával.
Mikor felértek az udvarból felvezető lépcsőhöz, talpaik tompán koppantak a márványon, és végre beszélhettek egymáshoz, biztonságban.
- Nem volt valami érdekfeszítő – ásított Phil. Látszott rajta, hogy mélyen megveti ezt az egész helyzetet. – Nem tudom hogy vagy vele, de ezek a kalózok most fogják felhívni magukra a figyelmet.
- Lehet – mondta Ben unottan. – Tudod, az nekünk csak jó! Éppen ezért kell ezt a helyzetet segítenünk.
Phil egyetértett, bár az értetlenkedés az arcán még mindig nyilvánvalóan látszott. Mindketten elindultak a hosszú lépcsőn, mely a szellempalotába vezetett. Visszafelé Phil még utoljára visszanézett:
- Melyik pihent agyúnak jutott az eszébe ide gyakorlóteret építeni? – kérdezte.
- Megvan a kütyü? – rontott be vadul a szobájukba Ben és Phil. Dan eközben ugyanolyan nyugodtan ügyködött a kamera roncsival, mint azelőtt. A roncsok most már jól kivehető alakzattá álltak össze, bár még itt-ott álltak ki vezetékek a belsejéből.
- Rajta vagyok az ügyön – mondta a tőle megszokottnál nyugodtabban a zöldfülű. – Holnapra kérted, nem? Ma még ma van.
- Igaz – értett egyet Ben.
- Látom, jól haladsz – mondta derűsen Phil. – Azt hiszem, addigra már kész lesz, mire kell.
- Ez csak a látszat – pillantott fel Hedman. Arca fáradtan nézett ki, haja összekócolva, szeme alatt gödröket vájt a fáradtság. – Kívülről sikerült valamennyire összeforrasztanom, és most állok neki, hogy egy nagy lyukon keresztül összeillesszek minden mechanikát. Holnapra meglesz – ígérte.
- Rendben. Ez a probléma kipipálva – mosolygott Ben. – Most már csak egy problémára kell koncentrálnunk: a kiképzés.
- Sok szerencsét – vigyorgott Dan, miközben nézte a távolodó társait, amint a gyakorlótér felé igyekeznek. Majd mikor eléggé jól szórakozott, visszatért munkájához.
Henderrman az emelvényen állt, mögötte néhány kalóz. Ők puskákkal őrizték a területet. Se ki, se be, ez lehetett a jelmondatuk. Dominic Terrible-t nem látták sehol, bár az is biztos volt, hogy a jelenlévők között tartózkodik.
A feladat roppant egyszerűnek ígérkezett. A pálya végén állt a mérő, aki stopperrel mérte az éppen pályát teljesíteni készülő kalóz idejét, hogy mennyi idő alatt megy végig az akadályokon. Ehhez tartozott még néhány alap felszerelés, mint például a pisztoly vagy a golyóálló mellény – inkább dísznek, mint a szögesdrót okozta sérülések elkerülése végett.
- A kiképzőteret ezennel megnyitom! – harsogta Henderrman, majd a kezében lévő pisztollyal hármat lőtt a kirreni égbe.
Az első kalóz már elindult. Komótosan haladt végig az akadályokon, és beállított egy laza két perces időt.
- Olyan segglassú vagy, mint egy siklóbusz – vihogott az egyikük, látva az idejét.
- Fogd be, te patkány! – kiáltotta a megtermett kalóz, és verekedni kezdtek. A tömeg utat nyitott nekik, és ott folytatódott a bunyó.
Közben elindultak a többiek. Egyre gyorsabbak lettek, egyre pontosabb lövésekkel, és a mászófal sem jelentett többé nagy gondot. Egy perc harminckét másodpercig jutottak, majd Ben Kennedy következett…
Eközben Vince Henderrman előrébb dőlt a korláton. Kíváncsi volt, mit hoz össze ez a gyanús alak. Mert Vince Henderrman gyanakodott ám, még ha csak a lelke mélyén is…
- Gyerünk, fajankó, mutasd meg, mit tudsz! – ordította valaki a tömegből, és előretolták a téglát. Kennedy nem ellenkezett, meghallotta az időmérő „mehet!” kiáltását, és elindult.
Az első részen egy rövid lejtőn szaladt fel, majd beugrott az általa ásott vizesárokba. A jéghideg, saras víz már elég sekély volt ahhoz, hogy másodpercek alatt átevickéljen a végébe.
Ezután gyakorlott mozdulattal – talán túl gyakorlottal is, hogy kimutassa profizmusát és ezzel gyanakvást keltsen -, előhúzta kapott pisztolyát, és szándékosan leügyetlenített mozdulattal behasalt a fedezék mögé. Közben – megint csak szándékosan – kivárt néhány másodpercet, hogy bénának tűnjön, majd kibújt. Azonnal tüzet nyitott, és két lövésből kettő táblát eltalált. Remek. Most már komolyan gondolva dolgát kiugrott a vizesárokból, megkerülte a táblákat, majd a következő kettő felé lódult. Egyiket vállból célozva lőtte ki, másikat pedig egy elegáns fordulásból – üdvrivalgás ütötte meg a fülét.
Tovább haladt, minden ünnepeltetés vagy figyelemfelkeltés nélkül. A kúszás következett. Újra lehasalt, és amilyen gyorsan csak tudott, átkúszott a szögesdrót alatt. Érezte, ahogyan a teste súrolja a drótot, de komolyabb baja nem lett – egy évezredig tűnő pillanat alatt mászott át a szögek alatt.
Már csak a mászófal maradt. Odafutott, és csak most vette észre, hogy el sem fáradt. Fél szemmel az emelvény felé pillantott, de a lemenő nap miatt nem látott semmit. Megragadta a szakadozni látszó kötelet, és mintha krokodilok üldöznék, mászni kezdett, mint egy idegbajos. Olyannyira a saját feje után ment, hogy a kavicsokról is megfeledkezett – csupán kézzel tolta fel magát.
Mikor lehuppant a csenevész fűre, Azonnal talpra ugrott. Nem engedhette meg magának, hogy hemperegjen. Már csak tíz méter futás volt hátra, amit két másodperc alatt megtett kiképzése miatt.
- Mennyi? – lihegte végül. Az időmérő elképedt arcot vágott, még mindig nem hitte el az időt.
- Egy perc tizenhat másodperc.
- Akkor én vagyok a bajnok? – tudakolta mosolyogva Ben. Se az időmérő, se más nem válaszolt. Valóban ő volt az ideiglenes bajnok, hisz az előző időt rég nem döntötték meg.
Ben visszasétált a többiekhez, és közben beállt az emelvény árnyékába – Vince Henderrman fürkészte őt.
A következő Phil volt, aki csupán öt másodperccel maradt el Ben Kennedy rekordjától. Ben gondolta, szándékosan fogta vissza magát.
A kalózok pedig – szerencsére – még mindig gyanútlanok maradtak. A rossz hír pedig az volt, hogy Vince Henderrman nem.
Vince Henderrman tudta, mi a helyzet. Minden megvilágosodott: a kalózok hülyék, rossz harcosok, akik nagy zsákmány reményében álltak be a bandába. A három új tag közül kettő pedig biztosan egy tégla.
Nem volt nehéz rájönnie. Először az öt ember eltűnése. Majd az a gyanús eset órákkal korábban. Mindenben benne voltak. Nem nyomoztak öt ember után, és információkat akartak tőle. Mivel rejtve maradt kilétük, és úgy próbáltak tevékenykedni, hát Vince Henderrman is ugyanígy fog eljárni! Nem sejt majd senki semmit a szándékairól. Ravasz lesz.
- Készítsetek elő egy termet számomra – parancsolta félvállról egyik mellette álló őr kalóznak. – És szerezzetek be három darab kirreni kenyeret!
A kalózok megvetően meghajoltak, majd elindultak lefelé. Közben Henderrman hallotta, hogy Fred Denning újonc ideje egy másodperccel maradt el Ben Kennedy-étől.
Lefelé menet Vince belebotlott Dominicbe.
- Hová-hová? – kérdezte a kalózvezér. – Ennyi balfácán nézése elég volt, vagy mi?
- Előkészítem a győzelmünket – mondta félvállról, és nem várta meg Terrible válaszát.
Ben Kennedy a tömegbe elvegyülve nézte Fred Denning második menetét. A fiatal férfi fennakadás nélkül jutott egyről kettőre, és láthatóan gyorsabb volt a többieknél. Talán még nála is…
Bent nem érdekelte a rekord. Őt csak az érdekelte, hogy vége legyen ennek. Nem érdekelte a pénz, csak az élet.
Fred Denning közben végig ért a pályán.
- Egy perc öt másodperc! – rikoltotta az időmérő.
- A kis trónbitorló – súgta a gégemikrofonjába Phil Maynard. Ben elmosolyodott. Tetszett a mondás.
Miközben magában nevetett, a larn kalóz, Vala’vel elindult. Megbotlott a felfelé vezető dombon, majd fejest ugrott a sárgödörré vált vizesárokba. A kalózok felröhögtek, és zsebeikből apró tárgyat – gyümölcsök, kavicsok, minden volt köztük – dobáltak a larn felé. A lény annyira ügyetlen volt, hogy csúszkálni kezdett az egyébként ragadós felületen, és újabb fejest ugrott az egyik deszkába, amit el kellett volna találnia – na de nem a testével, hanem lövedékekkel. Vala’vel elájult, a kis tárgyak zápora beterítette.
- Balfasz! – ordította valaki kaján mosollyal Kennedy mellett. Ezután Bent kezek markolták meg a vállánál. A tégla reflexből hátrakönyökölt, de fölöslegesen. Az egyik fiatalabb kalóz üzenetet hozott neki, és fájdalmas tekintettel azt mondta:
- Vezetőnk látni akar.
