Dominic Terrible beugrott az egyik utastér felőli szék mögé. A kalózok nem sokszor látták őt harcolni, inkább az a taktikai ember volt a bevezetőjük. Azonban mikor megerőltette magát, abban nem volt köszönet.
A pokol elszabadult. Az utasok rémüldözve szaladtak ide-oda. A kalózok sosem öltek feleslegesen. Most sem. Meghúzódtak egy-egy üres ülés mögött, és várták, míg el nem szállingózik a tömeg. Az utasszállítón elvileg egy tucatnyi biztonsági tevékenykedett, és még néhányan, akik közembernek álcázták magukat, rejtetten fegyvert viselve. A kalózok pedig valamivel kevesebben voltak, de hát mégiscsak profik voltak a szakmájukban.
Az utasok végleg eltűntek. Legtöbbjük a büfé felé igyekeztek, de a tágas közösségi helységben sem voltak kevesen. A közösségi helység a legjobb módja, hogy kipihenjük fáradlmainkat, ismerkedjünk, együtt legyünk párunkkal… Így, pánik előtt is elég gyakran látogatták, de így mint a heringek préselődtek össze ott bent.
Dominic inte, hogy induljanak. Vala’vel indult elsőként. Dominic azért bízott a larnban. Jó harcos volt, csak néha nagyon bolond.
- És a hajónk? – fordult oda Vince-hez.
- Jön utánunk – fürkészte az adattábláját Henderrman. – Nyugalom, mind megmenekülünk. A hajójuk negyed óra múlva csatlakoznak a kompunkhoz.
- Remek. Induljunk.
Fred Denning követte Vala’velt. Ezután Buckle csatlakozott hozzájuk, majd Dominic és Henderrman.
Kiléptek az utastérből. A félhomályos folyosó falán interaktív tábla mutatta a komp alaprajzát. Így hát elindultak a pilótafülke felé.
A szirénák felvijjogtak.
- A francba! – szitkozódott Buckle. Nem kellett volna megszólalnia, legalábbis nem ennyire hangosan. Futó léptek kongása hallatszott. A szirénák azonban annyira elmosták ezeket, hogy meglepetésként érte őket, mikor két tenyérpisztolyt viselő, átlagos kinézetű alak kiugrott a sarok mögül.
- Hoppá – emelte fel a fegyverét Terrible. Beugrott egy italautomata mögé, de a bal oldalon álló fegyveres pont rálátott, és meghúzta az elsütőbillentyűt. Az automata hideg vízkészlete kishíján ráborult a kalózok vezérére. Terrible épp időben ugrot félre. Nem állt meg a tüzeléssel, miközben oldalra repült, folyamatosan osztotta a lövedékeket.
- Vigyázz, főnök! – ordította túl a lövések zaját Fred Denning. Az újonc ott hasalt az egyik nyitott ajtó mögött, mintegy fedezékként használva azt. Fred is okos volt, ezt Dominicnek el kellett ismernie. Pedig olyan fiatal még…
- Mi a francot művelsz? – ordított azért rá, hogy megőrizze a tekintélyét.
- Nyisd ki a másik ajtót, főnök!
Dominic villámgyorsan felállt, és rá kellett döbbennie, hogy újabb négy fegyveres indult feléjük. Terrible viszonozta a tüzet, és miközben kinyitotta az ajtót, észrevette, amint Henderrman remegve vár az egyik sarokban, fegyverét méregetve.
Dominic odafutott hozzá, és ráförmedt:
- Mit csinál, ne kamillázzon, ez itt csatatér, nem kávézó!
- De én nem tudok… - kezdte Vince, de Dominic a szavába vágott.
- Nem érdekel! – majd visszafordult, és látta, amint Denning átgurul a másik ajtó mögé. Rájött, ő sem maradhat fedezék nélkül. – Karmélius féreg – morogta, hogy Vince is jól hallja, majd a Denning melletti ajtó felé iramodott. Az ajtót száz meg száz lövedék lyuggatta ki, de Dominic már volt rosszabb helyzetben.
Pedig ez is elég rossz volt. Szinte mindenki fedezék nélkül maradt. Henderrman pedig… Ez bosszantotta. Hogy a volt karmélius csak mondja, hogy megváltozott, de ha éles a helyzet, nem tesz semmit.
Ezen viszont nem lehetett agyalni. Kipördült a fedezék mögül, és lőtt. Két ember elhullott. Egyiküknek a bordái közé fúródott a mágnesesen gyorsított lövedék, másikuk torkából vérszöskőkút indult meg.
Másik kettő pedig visszahúzódott a sarok mögé.
- Most kell támadnunk – ment oda és súgta a fülébe Buckle.
- Vala’vel, te előremész…. Vala’vel?
Dominic hiába tekintgetett körbe-körbe, nem látta a larnt. Gyorsan visszafutott a a fedezék mögé, mert látta az előretőrö fegyveresek hangját, hallotta elfütyülni mellette a golyókat.
Majd csak biztonságban vette észre azt, ami mellett elsiklott a tekintete: egy kürtőnyílást a folyosó végén. Ahol rácsnak kellett volna lennie, ott most lyuk tátongott.
Az az idióta belezuhant csapott a homlokára a kalózok vezére.
- Eggyel kevesebb – kiáltotta rezignáltan, és a tűzharc folytatódott.
Vala’vel utált utolsónak lenni. De a Sors ezt a szerepet szánta neki. A larnok hiába néztek ki sültbolondnak, ő igenis okos volt – igaz, az Univerzumban nem élt sok honfitársa. Akhas, a fejvadász… Talán ő az egyetlen híresebb, akiről Vala’vel tudott.
Sajnos Vala’vel nem sok gógyit kapott a teremtőtől, de annyit eleget, hogy tudjon harcolni a kalózok oldalán. Csakhogy most ezt is elcseszte… Mikor Akhas járt a fejében, már a komp legalsó szintjén járt. Itt kitört szpotlámpák adták csak a világosságot – nem is volt nagy fényesség. A félhomály könnyen fóbiássá tehet egy embert, pláne egy idióta larnt!
Vala’vel kétségbeesetten futott a messze derengő fény felé. Talpa rácsozott padlót koptatta, mellette halványkék burával körülvett gépek zakatoltak. A larn ennek ellenére még felemelve tartotta a fegyverét. Izmos karjai azonban nemsokára elgémberedtek, így amint elérte a sarkot, Megállt és leengedte a nehéz mordályt.
Immáron kiért a fényre, és megszemlélhette, hogy a talán szándékosan félhomályosított gépházban a gépeket vékony pajzs veszi körül. Gyorsan rá is csapott a zárógombra – juj, ő nem kar többé benézni oda! A pánik hamar úrrá lett rajta ott bent, a gyengeség jeleit hamar el kellett tiporni!
Vala’vel folytatta az útját előre. Egy átlagos folyosóban volt – fentről azonban lövéseket hallott. Így hát elindult abba az irányba, ahol a fegyverek hangját hallotta.
A folyosó a lakosztályokat kötötte össze. Vala’vel azonban nem reagált erre a tényre, a harci láz olyannyira megszállta, hogy nem figyelt, hová lép. Amikor már nagyon közelről hallotta a fegyverek ropogását, betört az egyik ajtón.
Az emberek talán szépnek vélték volna a látványt, de egy larnt ez inkább elundorított minden földi gyönyörtől. A nem túl nagy ágyban két ember feküdt egymáson, és éppen fel-le mozgott a csípőjük.
Az alul lévő nő, látván a hirtelen beszűrődő fényt és a fura, mordályos gyíkot, felsikított. Vala’vel is felordított, de inkább azért, mert végtelenül bosszantó volt ez az egész, és hogy ez csak vele történhet meg.
A larn sarkon fordult, majd egy hanyag mozdulattal visszarúgta zárt állapotba az ajtót – csakhogy túl erősen, így az ajtó kiszakadt a rögzítőiből és egyenesen az ágy felé lendült. Vala’vel nem várta meg az eredményt, futott tovább. Végre talált egy felvonót, aminek a terminálját sikerült szétverni a fegyverével. Csak egy apró, ügyetlen mozdulat volt…
- A francba! – szitkozódott, majd gyorsan alrakta a hátán lógó tokba a fegyvert, mert valakik közeledtek a felvonó felé.
Az illetők emberek voltak. Mit sem sejtve beléptek a liftbe, majd megnyomták azt a gombot, amelyik emeletre kívántak utazni.
Ugyan a lift vezérlő terminálja szétesett, de csak szikrákat hányt, majd nagy nehezen, bukdácsolva elindultak.
Mire kilépett a liftből, már csak Vala’vel volt az egyetlen élő. Az emberek szagot fogtak – szó szerint és képletesen egyaránt -, és meg akarták állítani a liftet. Vala’vel pedig volt annyira okos, hogy ne hagyjon szemtanúkat.
Most, hogy felért az egyik középső szintre, a fegyverek hangja hangosodott – majd hirtelen széllökés fújta meg bőrét.
Oldalra nézett, és néhány biztonsági őrt pillantott meg. Szolgálati fegyvereiket éppen most töltötték újra, de fedezékbe már ugrottak – mögülük géppuskatűz lyuggatott véres nyílásokat a mellkasukba.
- Vala’vel, a kúrva anyád – jött Jonas Buckle összetéveszthetlen hangja ás akcentusa. – Hol a faszomban voltál?
A larn nem válaszolt, ehelyett cselekedett: a feléjük tartó, fegyverként használt berendezési tárgyakat szorongató, közeledő utasok felé lőtt.
Egy kalóz nem öl feleslegesen. Vala’vel nem kívánta itt, most megszegni ezt a kalóztörvényt, így hát csak a plafonba ütött lyukat fegyverének lövedékeivel. A plafon viszont olcsó, de nem éppen tartós anyagból készült, így most a fölöttük lévő emelet padlójának legalább a fele lezúdult a tömegre, akik a kalózokra akartak támadni.
Vala’vel már majdnem elgondolkozott azon, hogy mivel dühítették fel őket a kalózok, és hogy miért vetemednek támadásra, amikor Buckle megragadta ruhájának egyik szélét, és elsuttogta neki a választ:
- Elfoglaltuk az irányító központot. Henderrman kiadta a parancsot: harcoljatok az életetekért!
- Elég könnyen bevált – vont vállat Vala’vel.
Az út egyik része el volt torlaszolva, viszont a másik nem, és onnan hangos zsivaj ütötte meg a fülüket.
- Újabb tüntető utasok – mondta lemondóan és lekicsinylően is egyszerre Buckle. – Gyorsan, gyere, az irányítóközpontba kell mennünk.
A tömegbe mutatott.
- Ami arra van.
Vala’vel agyának fogaskerekei jól hallhatóan nyikorogtak. Vagy kitérőt tesznek, vagy elhasználnak egy egész tárat.
A tömeg közeledett.
- Lőjünk – mondta a larn.
- Nem, kitérő – ellenkezett Buckle, és a mellettük lévő ajtóra nézett.
- Lövünk.
- Kerülünk…
A veszekedés így folytatódott, de Buckle nem talált kerülőutat.
- Na jó, lövünk, te pöcsöm öccse – bosszankodott Buckle, majd felemelte a fegyverét és egy sorozatot indított meg az utasok felé.
Azok szétnyíltak, majd apró tárgyakat dobtak nekik. Amikor az első ilyen apróság leért a földre, Vala’vel megiramodott. Inas lábai az életéért küzdöttek. A tömeg észrevette a mozdulatot és rögtön bezárult – de Vala’vel is cselekedett. A vállán megtámasztotta a mordályt és lőtt. A tömeg újból szétnyílt, és ahogy Vala’vel közöttük futott, vér fröcskölte le az egyik friss halottból. De a larn tovább lőtt és egyre csak vörösödött. Az egész csupán tíz másodpercig tartott, de a tömeg sem volt rest, és mindenük, ami volt, belevájták Vala’vel testébe.
Vala’vel felordított kínjában, és ide-oda csapkodott a mordállyal. A tömeg nem sokáig tartott ki, Buckle lövései feltartóztatták őket, és Vala’vel fellélegezve robbant ki a fullasztó áradatból.
- Siess, Buckle! – kiáltott a tömegen keresztül, és hallotta a másik kalóz káromkodását.
A tömeg újra szétnyílt, és Buckle jött át köztük.
- Még egyszer nem jövök utánad – ordította a larn felé. – Még ha megkérnek rá, akkor sem!
Vala’vel ugyan megkínálta a tömeget egy sorozattal, de hamar kattanást hallott, és a tár kiürült.
- A francba – dünnyögte bosszúsan Vala’vel, majd az utasok felé hajította a mordályt.
A dobás rosszul sikerült, és nekiütközött Buckle térdének. A kalóz felordított a fájdalomtól, és megbicsaklott. Elfeküdt a padlón, a megmaradt tömeg azonnal összezárult, hogy eltapossák őt.
Vala’vel azonban tovább futott, immáron fegyvertelenül. A folyosón nem nyílt több ajtó, csak kanyargott, míg végül egy lezárt ajtóhoz vezetett, amin apró lyukak jelezték, hogy nemrég rálőttek.
Kontrollpanelt azonban nem talált az ajtóhoz.
Az irányító központban Dominic Terrible közömbösen nézte a hullákat. Henderrman gyomra pedig felfordulni látszott, savanyú tekintettel leste a holttesteket.
- Vége van – mondta Vince.
- Még közel sem – ellenkezett Dominic. – Még előttünk áll egy csata. Egyébként leállíthatja az utasokat.
Dominic némán adózott a méreg hatásának. Ha nem lenne, az utasok nem ragadnának fegyvert – mert Vince Henderrman behatolt a fejükbe, és harci lázat szított bennük. A káosz itt is tombolt, de távolról hallatszó dühös zsivaj lassacskán elhalkult.
- Megvan – jelentette be Henderrman. Homloka gyöngyözött a verjtéktől. A sok fejbe behatolás távirányító nélkül igenis megviselte! – Most pedig beszéljünk, mi is történt a Kirrenen.
- Ez hogy jön most ide?
- Még nem mondtam el mindent. Ja, és tudom, hogy a mi kis katasztrófa-elhárító tégláink halottak.
- Ennyire biztos benne? Azt a földrengést képesek túlélni – mondta szkeptikusan Dominic.
- Igen, azt talán túlélték. Csak mert én úgy akartam. Beplántáltam a túlélés reményét a fejükbe. Csak nem tudták, mit tartalmaz a kirreni kenyér.
Dominic unta a locsogást. Játszd a hülyét! És játszotta is, ahogy megígérte magának.
- Őrletlen búzaszemek, hm? – nevetgélt Henderrman. – Igaz is lenne, ha az egyiket nem cseréltem volna ki egy bombára.
- Mit beszél? – Terrible figyelmét ez viszont határozottan felkeltette. Henderrman ezt most jól csinálta, be kellett vallania, sokadjára már. Azonban, hogy ő a főnök, azt még nem szabad bevallani, akár jókat cselekszik, akár nem! – Azt akarja mondani, hogy… Na de kérem, a gyomorsav mindent felold!
- Az apró robbanóanyagot cinkkel vonták be. Az oxidréteg egy ideig késlelteti a robbanást, de mikor az leoldódik a felszínéről, az élesíti a töltetet. Nem volt nehéz becsempészni a bombát, a kirreni kenyér búzaszemei közt nem tűnt fel nekik… Pontosan csak egyikükőjük evett belőle, nem tudom, melyikük. De működött.
- De lehet, hogy ez csak fölösleges kegyetlenség – vélekedett Dominic, mert belülről teljesen fölöslegesnek érezte ezt a fajta gyilkolási módszert. – Miért nem lehetett volna egyszerűen lelőni?
- Ez elegánsabb – vont vállat Vince. – Egyébként úgy intéztem, hogy csak ő élje túl…
- Ezek szerint végig manipulált minket a méreggel? – csattant fel Dominick, és felpattant, majd fenyegetően rázta az öklét. – Maga…
- Nyugodjon meg – próbálta csitítani őt Henderrman, de a kalózvezér túl gyors volt. Terrible előrántotta a pisztolyát, és Henderrman homlokához érintette.
- Készüljön a halálra – csikorogta a fogai közt.
Vince félénken behunyta a szemét, és várta a halált. Nem fog lőni. Nélkülem nem nyerhetünk gondolta higgadtan, de azért mindenre felkészült. Mögüle surranó hang hallatszott, majd hallotta, hogy Dominic lő.
De nem érzett fájdalmat, még csak sem a mennyben, sem a pokolban nem érezte magát. Nem halt meg, és ahogy felnyitotta az egyik szemét, maga előtt sem látott senki.
De ahogy lenézett, az egyik lesüllyesztett irányító pultra, látta a kalózvezért rajta feküdni. A biztonsági terembe vezető ajtó kinyílt, ahogy Terrible a nyitógombra hanyatlott.
De ki lőtt?
Henderrman bűzt érzett. Mint egy disznóól szaga. Nem, nem Dominic volt az, nem a halotti bűzt érezte… Az utóbbi időkben megtapasztalta, kinek van ilyen szaga…
És ahogy oldalra fordította a fejét, látta Vala’vel maradványait – egy zöldes-sárgás-barnás tócsát, amiből látható zöld bűzfelhő szabadult fel.
De ki lőtt?
- Ne mozdulj! – hallatszott egy fiatal hang.
Henderrman nem tette eleget a parancsnak, kíváncsian sarkon fordult.
Szembenézett Fred Denninggel.
- Hoppá – vonta fel a szemöldökét. – Erre nem gondoltam.
Denning nem szólt semmit. Dominichoz sétált, leguggolt, és megvizsgálta. A kalózvezér nem halt meg, még hörgött, de csak olyannyira halkan, hogy Henderrman eddig nem hallotta. Most sem hallotta, csak némi kapargatást, ami odáig eljutott.
- Miért? – kérdezte csalódottan Dominic. – Miért?
Fred Denning nem válaszolt.
Vince Henderrman elátkozta a napot, mikor a Traluson megbízott a fiatalban. Egy csapásra megértett mindent. A kirrni gyakorlótéren ő tartotta a rekordot. Pedig csak egy zöldfülű! Hogyan tarthatna rekordot rutinos kalózok körében?
- Úgy, hogy nem zöldfülű. Volt benne valami rámenősség, kisugárzása azt sugallta, benne meg lehet bízni, ő elég vagány ahhoz. Sikerült is egy olyan küldetés, ami nem sok embernek sikerülne: megmérgezte az egész Tellust, mindössze néhány hét alatt. De Henderrman és Dominic túlságosan el voltak foglalva a téglákkal és ezzel az egész káosz tervezésével, hogy felfigyeljenek az apró jelekre.
Elbuktak.
Viszont Fred nem lőtt rá.
- Miért? – kérdezte megint Dominic, mintha csak lemezről játszanák le a hangját. – Miért tetted ezt?
Ez volt élete utolsó kérdése, szeme befelé fordult, és elernyedt.
Fred Denning pedig csak mosolygott. Nem vette viszont észre, hogy míg ő örömmámorban ünnepli a küldetésének teljesítését, Henderrman eloldalog a teremből.
Ezt csak akkor vette észre, mikor felállt, hogy megzsólítsa Vince-t. Azonban nem sopánkodott, sőt mintha örült volna. Ez is benne volt a pakliban gondolta elégedetten. Még szerencse, hogy számított erre, és mikor kiküldték megtalálni Vala’velt, ő inkább a mentőkabinokhoz ment, kilőtte mindet, egy kivételével, amit beprogramozott, hogy vigye Henderrmant a végzete felé.
Fred Denning elégedetten húzta elő adó-vevőjét, hogy felhívja megbízóit, és értesítse őket a jó hírekről.
Henderrman már korábban kifigyelte, merre talál egy mentőkabint. Nem volt nehéz visszaemlékezni és megtalálni.
Bosszúsan vette észre, hogy már csak egy maradt. Továbbá ebben az egyben is csak egy ijedt tholtaxi tartózkodik.
Henderrman sietősen kirángatta a kitnpáncélos lény, aki megbotlott és elterült a padlón. Vince megragadta a kabin nyomásbiztos ajtaját, becsapta, majd villámgyorsan rácsapott a KILÖVÉS gombra.
A kabinban Vince Henderrman a hirtelen rántástól átesett a kabin másik oldalára. De nem bánkódott emiatt.
Megmenekült.
Odakint a távoli csata fénye színes csíkokat festett az űr delejes háttere elé.
A kabin széles ívben megindult, kikerülte az ütközetet, majd alázuhant.
Ha nem ragyogott volna alatta a Tellus bolygó, akkor könnyen azt hihetnénk, hogy Vince Henderrman zuhanása már csak egy másik galaktikában ér véget.
