Dave Deschannel kivezette őket a sátorból és elindultak végig a part mentén futó hidakon. A diplodokuszok békésen aludtak, fújtatásaikra az erdő-mező élővilága felriadt. A xchsychsianok is most kezdtek tevékenykedni, a napnak ezen szakaszában.
A menet tíz percig tartott. Minden teljesen ugyanolyan volt, mint eddig.
- Megérkeztünk - mondta drámai hangon Dave.
- Kihez? - értetlenkedett Sárga Kobra.
- Ő a Xchsychs vezetője volt. Valamikor - tette hozzá, mert nyilván most már nem lehet az, ha az erdőben él. - Önkéntes száműzetésben él nálunk.
- Miért, mi történt? - aggodalmaskodott rosszat sejtve Emily. Pedig tudta a választ, nem kellett kérdezni.
- Az ő uralkodásának idején lopták el népünk titkát.
Mindannyian megdermedtek. Önkéntes száműzetés. Mindez csak a méreg miatt. De a volt vezetőt nem a méreg foglalkoztatta; a szégyen, hogy legfőbb titkuk kicsúszott a markából.
Nem, nem a markukból. Az ő saját markából.
- Bemegyünk? - sürgette a nő idegesen a többieket.
- Perzse, persze - mondta sietve, kissé zavartan Dave. Mintha kínosnak érezné azt a témát, hogy befáradjanak. - Csak utánam.
A szobában csak a középen lobogó tábortűz világított. Senki sem tartózkodott a helységben, legalábbis ők nem láttak élőlényt. Azt észrevették, hogy a tűz felett egy levágott állat sül, vacsora gyanánt, és hogy egy terített asztal van a tűz mellett, de sem ember, sem xchsychsian nem volt látható.
- Geoff, én vagyok! - kiáltott Dave. Semmi válasz. - Geoff, gyere elő!
Megint csend.
- Geoff, én vagyok! - kiáltott megint Dave, majd az történt, amire a xchsychsian a legkevésbé sem számított.
Egy dárda szegeződött rájuk.
- Ki az az én? - ordított vissza egy barátságtalan hang.
- Dave Deschannel - mosolyodott el Dave. - Geoffrey, vendégeket hoztam.
A dárda még jobban közelített feléjük. Ezúttal már a dárda tulajdonosát is megpillantották: egy öregembert, aki korához és ősz hajához, illetve rövid, vékony kezeivel képest igencsak jól tartotta a világ legnehezebb anyagából készült fegyvert. Szemeiben csak úgy pattogtak a harag szikrái.
- Kik maguk? - szegezte a három jövevénynek a kérdést. - Csak nem hódítók?
- Nem - lépett ki megnyutatónak szánt feltartott kézzel Dex. - Én Dex Mortimer százados vagyok, a Tellus nevű bolygóról. Ő itt a társam, Emily Proctar és Sárga Kobra, a kwizek egy csempész bandából.
A Geoffrey névre hallgató illető meglepetésében leengedte a dárdát. Sosem láthatott még kwizeket, sosem hallhatott még a Tellus nevű bolygóról. Ugyanolyan xchsychsian volt, mint a többi. Nem tudhatták, mi történt azzal az Univerzummal, amit emberöltőkkel ezelőtt elhagytak.
- Az emberek fedeztek fel más bolygókat? - kérdezte meghatottan. - Miket? Mennyit? Milyen fajokat?
- Nyugalom - mondta Dave. - Majd én mindent elmondok. Azért jöttek, hogy téged kérdezzenek a három évvel ezelőttiekre...
- Az nagyon kényes téma ám! - emelte fel újra a dárdát Geoffrey. - Nem beszélek róla csak úgy!
- Ezek a kedves emberek mindent elmondtak már, ami az Univerzumban történt - biztosította őt Dave. - Ha elmondod, amit tudni akarnak, elmesélem neked, amiket ők mondtak. Részletesen - tette hozzá, és ezután az öregnek felcsillant a szeme.
- Üljenek le - mondta. Ábrázatáról minden fájdalmat le lehetett olvasni, amit eddig átélt. - Mesélek - mondta, közben sürgölődni kezdett. Eloltotta a tüzet, letette egy hosszú tányérra a mindeddig sülő vadállatot, majd hellyel kínálta a többieket.
- Ez egy chasmoszaurusz gyermek - mondta, a sültre mutatva. - A legfinomabb falat. Együnk hát, közben elmondok mindent!
...három évvel ezelőtt...
Ő volt Geoffrey Muuldonn, a Xchsychs vezető egyénisége. Ahogy felkelt ágyában, az az elégedettség töltötte be szívét, ami minden átlagos napon ezzel a tisztséggel járó büszkeség volt. Imádta ezt az érzést táplálni.
Kemény kezű figura volt. Mindig megtorolta az elégedetlenkedők orgyilkosainak akcióit. Nem inghatott meg. A nép pedig szerette őt, még így is. Mert határozott volt. Mert szerette a családokat, a gyerekeket, és soha, egyetlen egy társadalmi rétegről sem feledkezett meg.
Miközben tisztálkodott, lassan deresedő haját fésülte, borostásodó állát borotválta, még akkor sem, még az öregedés jeleire sem tántorodott meg. A rátermettség nem függött az életkortól, és ez nem csak a fiatalok esetében volt igaz. Ő például hatvanhét éves volt. De még mindig fitt, fiatalos lendülettel vetette bele magát a bolygó ügyeibe.
Miközben elindult, hogy a Xchsychs mindig pezsgő utcáin keresztül megközelítse irodáját, még mindig arra gondolt, milyen jó is a helyzete. Nagyot is sóhajtott. Minden összejött neki, Még csak nem is orgyilkosságok árán került hatalomra.
Járta a tejfehér utcákat. Az utakat repulzor hajtóműves autók, de nem légautók járták. Sok volt belőlük, de szmogról szó sem lehetett - teljesen környezetbarát energia volt a motor meghajtása. A Xchsychs nagy találmánya volt ez, mint sok minden más is.
Nincs szmog. Elégedetten gondolt erre. Felnézett az égre. A felhők eltakarták a napot, de még így is meleg, nyárias idő honolt a bolygón.
A felhők tovább mozogtak, és hirtelen láthatóvá vált egy távoli, fekete ék alakú sziluett.
Abban a pillanatban a kommunikátora is felcsippant.
- Kormányzó úr, magas prioritású üzenet várja - mondta egy színtelen, feszes hang Geoffrey-nak.
- Azonnal ott vagyok - mondta a kormányzó, és felgyorsította lépteit.
Az irodájának falai fehér színben játszottak, terminálok fénylettek mindenfelé. Geoffrey az egyikhez sietett, amelyiknél egy méregzöld egyeruhás tiszt integetett neki.
- Kapcsolom az üzenetet - mondta az izgatott tiszt, majd a terminál kijelzőjéből egy holó emelkedett ki.
Egy fehér köpenybe burkolózott, maszkos alak negyed nagyságú képe.
- Ön a bolygó vezetője, nemde? - kérdezte mogorván az alak. Minden köszönést és formaságot elhagyott, Geoffrey agyvize felforrt. - Lenne egy kis ügyünk.
- Nem emlékszem, hogy ismerném magát - vágott vissza ugyanolyan mogorván a kormányzó. - Sőt, azt feltételezem, ellenséges szándékai vannak, tekintve ezt a lenéző, mogorva hangnemet!
- Az, hogy ellenséges-e, ne firtassuk - mondta az alak, és talán mosolygott is a maszkja alatt. Hangtorzító berendezést is hordott magánál, így kiléte teljes mértékben titok maradt. - Mindazonáltal megkérdezem: mennyiért adják el a Xchsychs-ek vérének távirányítóját?
Geoff-ot szíven ütötte a kérdés. Erről meg is feledkezett: a robbanásról, hogy a vérük elfertőződött, és hogy feltalálták a módját, hogy egy alkalmas vezető, jelen esetben ő, vészhelyzetben irányítani tudja mindenki mozdulatát a távirányítóval. De csakis vészhelyzetben. Geoffrey sosem nyúlt még ehhez az eszközhöz. Nem is akart. Rögtön tudta a férfi - ha egyáltalán férfi a titokzatos alak - kérdésére a választ.
- Nem eladó! - ezt szilárd meggyőződéssel állította.
- Kár - sóhajtott az alak. - Odakint, az Univerzumban nagy szükség lenne rá.
- Miről beszél? Honnan érkeztek maguk? - hüledezett a kormányzó. Kézmozdulatával elhessegette az izgatott tisztet, aki nem ellenkezett, és Geoffrey beült a megüresedett székbe, ami remekül követte a gerinc kettős görbületét.
- Az Univerzumból - válaszolta meglepetten a maszkos. - Tudja, odakint a háború még nagyban dúl.
- Nem hiszek, pont magának nem - mondta Geoffrey. Igen, tényleg úgy hitte, ez az alak bolondját járatja vele. Hazudik, ez nem kétséges. Nincs sem Univerzum, sem háborúk. Vagy csak ő nem tud róla?
Itt megállt. Lehet, hogy történt egy s más, míg a nép ezen a bolygón rostokolt? Nem tudhatta. De a férfi, vagy akárki, akármi, aki előtte a holón áll és várja a válaszát, hazudik. Ezt biztosra tudta.
- Nem alkuszom - mondta végül.
- Ez a bolondok alkuja - nevetett örömtelenül a maszkos férfi. Igen, férfi, ezt Geoffrey már biztosra vette. - Nem alkudni akarok. Elvinni, amit szeretnék. Tízmillió egység megteszi árnak?
- Egység? - kiáltott fel Geoff. - Nem tudom, mi ez a pénznem, itt csak Xchsychs Új Dollár létezik.
- Az egységnek sokkal nagyobb fém tartalma van, nem olyan műszar, mint a maga dollárja - mondta gúnyosan a maszkos. - Dr. Jones vagyok, a Wright-ról jöttem egy nagymenő kalózbandával. Lehet, hogy nem hisz nekem, és nem adja oda a távirányítót. Hát legyen. Bolondokkal nem üzletelek, márpedig maga bolond. A világomon az olyanokat, mint maga, egyszerűen elfelejtik. Hol itt a bizalom?
- Maga sem adta meg az emlegetett bizalmát! - vágott vissza Geoffrey.
- Azt maga nem tudhatja. Mindenesetre ha így nem sikerült megszereznem a távirányítót, más módszerhez folyamodunk. Far Cry fregatt, Kappa kód, megkezdeni a...
Itt a holó eltűnt. Geoffrey Muuldonn, a Xchsychs kormányzója rácsapott a gombra, ami eltüntette Dr. Jones, a wright-i férfi alakját.
Hogy mi volt az a más módszer, azt nem tudhatta. De sürgősen intézkednie kellett, ebben az egy dologban biztos volt.
Xchsychs hadserege sosem volt tökéletes. Jó sem volt. Nyámnyila férfiak fegyverrel, akiket anyuci tolt be a katonaságra...
Pánikkeltő szirénázás töltötte be Geoffrey fülét. Kilépett barátságosan berendezett lakásából, és az előtérre néző erkélyéről jól lehetett látni a zűrzavart. Az előtér egy kert volt, burjánzó növényekkel. Egy belső udvar, amit erkélyek vettek körül. Ott lent nagy volt a sürgölődés. Nem csak katonák, az RHB emberei - Robbanás Helyreállítás Bizottság, mely az atomrobbanás utáni károk javításával foglakozott - és civilek is tolongtak az apró udvarban. Geoff legszívesebben leordított volna neki, hogy nyugodjanak meg, de a hangzavarban, gyerekek sírása és felnőttek kétségbeesett kiáltásainak kakofóniájában talán még saját hangját sem hallaná meg.
Az anarchia folytatódott, de ezúttal új hangok is vegyültek az eddigiekbe. Geoffrey ezek hallatán úgy érezte, a hideg fut végig a gerincén.
Cselekednie kell. Futott, hogy még elérje és leállítsa a közelgő vérengzést.
Nem volt elég gyors. Már a táv felénél, az erkélynél bekövetkezett a robbanás: elvakította, megsüketítette, és meglökte őt. Az már csak mellékes volt, hogy az érkély kormányzóstól-mindenestől omlani kezdett...
Geoffrey megkapaszkodott a korlátban, és elrugaszodott.
Az erkély a már így is megtizedelt, megtépázott tömegbe hullott. Geoffrey pedig kúszni kezdett a lépcsőház hideg kőpadlóján. A lépcsőház maga volt egy műveszeti csoda, domborművek, félkör ablakok díszítették. Probléma csak egy volt.
Romokban hevert.
Hát ez lenne az a másik megoldás. A lerohanás.
Elindulhatna, hogy leállíttassa Dr. Jones-szal a harcot. De aztán a doktor egy másik mondata jutott az eszébe: ez a bolondok alkuja
Az lenne. Bolondság lenne alkudozni. Itt nem tehet már semmit. Menteni fogja, ami még menthető.
Az időközben oda érkező katonák - férfiak, fegyverrel... - felsegítették, de már rögtön az első lépcsőfordulónál bajba jutottak. Geoffrey a félhomályban alig vette észre a gömb alakú tárgyat, ami egy ívet leírva bezuhant fél méterrel eléjük.
- Gránát! - ordította valaki, de nem számított. Mindenki tudta, és mégis későn cselekedtek. A lökés hulláma hátrataszította őket, a kormányző fél arcát pedig úgy perzselte végig a lángtenger, mintha izzó parazsat tettek volna rá, és most vennék észre, hogy ez ártalmas cselekedet.
Röppenő, leszakadt végtagok között csapódott a hideg, kemény lépcsőbe. Ugyan észrevette, hogy minden testrésze ép, egyből megtapintotta égő arcát. Elborzadt az érzéstől és a látványtól, hogy érintése nyomán keze vértől lucskos.
Arrébb mászott, elhagyta a vonagló, hiányos testrészekkel rendelkező katonákat és kisétált a hatalmas fa lengőajtón.
Odakint az a látvány fogadta, amit várt: egy ostrom. Nem, nem volt ostrom, ez nem háború volt. Őket egyszerűen pusztították a kalózok. Többen voltak, mint azt gondolta volna. Nem egy, több banda állt össze, csak hogy ezt a titkos planétát elfoglalják.
Geoffrey elindult a robbanó utcákon. Ide-oda botladozott a repkedő törmelékdarabok között. Időközben elhaladt felette egy-egy űrhajó, melynek típusát nem ismerte, néha ő haladt el rettegő xchsychsianok között, akikre folyamatosan lőttek. Az egész várost géppuskadörej és ingyen ólomékszerek surrogása töltötte be. Elvétve egy-egy eget-földet rengető robbanás.
Geoff tudta, hol az utolsó mentsvára. Hogyan tud eljutni legalább irodájáig.
A metró. Tudta. Oda remélhetőleg nem jutottak el a pusztítók, de az sem volt garancia, hogy csak ő magányosan lesz, hiszen más is gondolhat a földalattira, mint végső menedék.
Szerencsére gyorsan talált egy lejáratot. A legnépszerűbb turistalátványosság - egy zöld tér - előtt állt meg itt a metró, így hát nem volt meglepetés, hogy ez volt az egyik fő csomópont.
Ahogyan az sem volt meglepetés, hogy több százan tolongtak a lépcsőkön, tolták, vonszolták egymást. Mentették szeretteiket, vagy azt, amit a legfontosabbnak véltek. A hullámzó tömeg lejutott az állomásig. Itt szétszéledtek, mert kitágult a helység. Csakhogy némelyekre az a sors várt, hogy vagy eltaposták őket, vagy beleestek a peron mögé, egyenesen a sínekre - a mozdonyvezetőnek nem volt ideje reagálni, a sikítozó, nyöszörgő xchsychsianok amilyen gyorsan távoztak a tömegből, olyan gyorsan a földi életükből is.
Geoffrey csak a szerencséjének köszönhette az életben maradását. Nem állt meg, az, hogy gépfegyverek hangja hallatszott a lépcső tetejéről, arra késztette, gyorsítsa meg lépteit.
A kalózok nem öltek fölöslegesen. Ugyan a xchsychsianokat az utcán kivégezték, itt bent figyeltek, hiszen Geoffrey Muuldonnt keresték nagy erőkkel. Ezt ki is jelentették, vezérük harsogó hangja megértette velük, hogy ők nem fognak viccelni. Mindenki túszokat ejtett, és adtak a krományzónak fél órát, hogy eléjük járuljon.
Különben kivégeznek mindenkit.
Geoffrey legszívesebben odament volna. De valahogy, lelke mélyén feláldozni kívánt önmagát elnyomta a rettegő önmaga. Futásnak eredt, még az sem lassította le, hogy a sündörgő tömeg összes tagja próbálta megfogni azt a porcikáját, amit éppen elért, és a kalózok felé terelni őt, ezzel megelőzni a vérontást. De nem sikerült nekik. Geoff elérkezett a mozgólépcsőhöz. Itt falba vájt lyukak vezettek a peronokhoz mindkét oldalon. Geoffrey lassúnak találta a lépcsőt, ezért azon is futni kezdett. A megzavarodott xchsychsianok, akik még nem szembesültek az állomáson lévő káosszal, csak egy őrültnek nézték, aki valami semmiség miatt fut felfelé, és tűnik el az egyik átjáróban.
Ahol újabb gépfegyverek dörrentek.
A tömeg felmorajlott. Geoffrey kerülgetni kezdte a xchsychsianokat és a díszítő oszlopokat, amik elválasztották az egyik gyalogos sávot a másiktól. A kalózokat nem látta, míg el nem ért a következő peronig.
Megmenekültem gondolta, és felszabadult érzés töltötte el szívét...
…ami azonnal el is párolgott, mint víz a forróságban. Az történt, amire végképp nem számított - ott állt, a szinte üres peronon, vele szemben a gázmaszkot és hangtorzítót viselő Dr. Jones.
- A távirányítót. És a mérget - mondta vérfagyasztó hangon. Jobb kezét előrenyújtotta, és láthatóvá váltak protézis ujjai.
A méreg. A vérem, ami kifolyt a gránát miatt. A méreg, amiből számtalan liter folyt a metróban.
Miattam történt sopánkodott oda kellett volna adnom, vagy elejét vennem ennek a borzalomnak.
Ekkor több dolog is történt egyszerre. Ő a protézis ujjakra bámult, amik hívogatóan megmozdultak. Nem tudná odaadni, amiért idejött, mert nincs jelenleg nála. Nem is adná oda.
Aztán elvakult. Nem tudta, mi robbant, csak a fülében érezte a nyomást. A doktor mögül szélvihar indult útnak, ami egy megemelt farú, lángoló szerelvényt hozott magával, és a többi kocsi, mint egy féreg, tekeredett össze, szilánkokat szórva feléje, csikorogva a peron márvány burkolatán.
Ezek szerint máshová is bejutottak állapította meg rémülten. Mindenhová.
- Adja ide - mondta a doktor.
Gépfegyverek dörrenése. A boruló metrószerelvény csikorgása. A doktor mély hangja. Geoffrey nem tudta, hirtelen mit tegyen...
Ha nem adhatja oda nekik, akkor már csak egyet tehetett. Egy valamit, de az egyben az utolsó cselekedete lenne.
- Soha! - ordította. A doktor ennek hallatán hátrahőkölt, a bent lévő, menekülő xchsychsianok pedig diadalittasan felhördültek. Elindultak Geoff után, és hátrébb szorították a doktort.
Ekkor megérkeztek a kalózok.
Rögtön a tömegbe lőttek, majd mikor észrevették Geoffot, felé indultak.
Geoffrey változtatott a tervén. Nem csak ő fog meghalni...
Geoffrey Muuldonn, Xchsychs kormányzója a doktor felé lendült, nem foglalkozva a belé ütköző, mágnesesen gyorsított lövedékekkel, rendületlenül haladt tovább. Dr. Jones az utolsó pillanatban vette észre, mire készül Geoffrey. De már ez is készen volt.
Geoffrey megragadta, és berángatta az égő metrókocsiba...
Fél nap telt el. Geoffrey betántorodott a személyi siklója - amelyet a kormányzattól kapott ajándékba - orvosi részlegébe. Egész teste szétroncsolódott, megégett, és szinte csoda volt, hogy idáig elbotorkált.
Őrültség volt bent maradni az égő kocsiban. Dr. Jones meghalt, legalábbis ő úgy tudta. Nem lehetett másképpen.
Néhány munkatársa, akik még nem haltak meg, zavarodottan követték, és egyből beugrottak a pilótafülkébe. Közben kérdezgették őt:
- Jól van, kormányzó?
- Segítsek?
- Miért rohantak le minket?
- Majd elmondom - lihegte elgyötörten Geoffrey. - Kérem... Kérem... - hörögte, és vért köpött. - Kössenek fel az infúzióra, műtsenek meg, akármi.
Azok engedelmeskedtek, és közben lesték minden kívánságát.
- Vigyenek... Vigyenek a másik féltekére...
- De uram, ott nem vagyunk biztonságban - mondta kétségbeesetten az egyik fiatal tiszt.
- Itt sem - ellenkezett kétségbeesetten Geoff. - Gyerünk... Ne késlekedjünk... Ott lesz az új otthonunk...
Ez volt az utolsó emlék, miután elnyomta őt a nyugtató sötétség...
...három évvel később...
A chasmoszaurusz húsa nagyon finom volt. Fűszeres mellékíz is csiklandozta Dex Mortimer százados, a Tellus City katasztrófa-elhárítóinak vezetőjének nyelvét.
- Azt hiszem, értem, miért nem akarta elmondani - bólintott, miután lenyelt egy jókora falatot. Az együttérzést nem felejtette ki hangjából.
- Most maguk jönnek - mondta felszabadultabban Geoffrey. Mintha egy kő hullott volna le szívéről. - Mi történt az Univerzumunkkal? Mert Dr. Jones ezt elfelejtette elmondani. Nem is tudná, meghalt.
- Nem - suttogta komoran Emily. - Él.
- Ó - kapott a szájához a szalvétájával Geoffrey, és nem azért, mert félrenyelt valamit. - Ezek szerint nem sikerült kinyírnom.
Dex és Emily elmesélt mindent, ami velük és az emberiséggel történt az utóbbi hétszáz évben. Geoff álhatatosan hallgatta, és a mondandó végére könnycseppek csillogtak aszott arcán, melyen nem gyógyult még be teljesen a seb, amit valamikor a kalózok okoztak.
- Vajon mi lett volna, ha nem jutnak el ide őseink? - fejtegette meghatottan. - Mi is a manotok és kwizekek közt élnénk. Kérem... - suttogta, látszott, nem bírja már tovább idegekkel. Hiába, idős ember volt, és megviselték, amik vele történtek. - Kérem, távozzanak... A jószerencse legyen magukkal...
Azzal elszenderedett, nem tudni, érzelmei vagy a fenséges étek ringatta-e el.
- Jöjjenek - intett a bejárat felé Dave. - Talán van egy szabad diplodokusz maguknak.
- Szívből köszönjük - hálálkodott Emily, és maguk mögött hagyták azt az embert, kitől oktalanul vették el az élet örömeit, és aki sokkal szebb jövő érdemelt volna.
