- Nem szeretném megsérteni – terelte más irányba beszélgetésüket Dominic -, de rossz felé haladunk.
- Nem sért meg – legyintett Vince, majd elkomorult. – Mire gondol?
- A harangok. A gyilkosságok – mondta Dominic. – Mind mire jók? Meghúzzuk magunkat ebben a putriban…
-…maga választotta ezt a putrit – ellenkezett Vince, de Terrible nem hallotta a visszavágást.
- Arra várunk, hogy történjen valami! Az embereim frusztráltak. Maga frusztrált. Én frusztrált vagyok. Azért, mert ül a tojásain, ha érti, mire gondolok.
- Értem.
Henderrman ráébredt, mire akar a kalóz kilyukadni. Valóban, először igaz, jól haladt a terv megvalósítása, a gyilkosságok, a harangok felhúzása… De most minden megállt. Mióta a Tellusról érkező emberek megtalálták őket, elmenekültek sebeket nyalogatni. Azóta nem történt semmi – a gyilkosságok leálltak. De azért, mert tudták, ki gyilkolászik, és nem hogy kik. Ez nem vált volna be többet. Most pedig, nem történik semmi. Már rég megszólalhatott volna az összes harang. Már rég urai lehetnének az egyik domíniumi fő bolygónak.
Azonban Vince-nek igencsak nyomós oka volt, hogy ne legyen így. Egy fontos, talán a legfontosabb összetevő hiányzott, ugyanis egyes-egyedül nem ugorhattak volna neki mondjuk a Tellusnak vagy éppen a Wright-nak.
Ezért tudta, mit fog válaszolni.
- Teljesen igaza van – kezdte a mondandóját. Igyekezett nem feldühítenie Dominicet. – Valóban megszólaltathattam volna a harangokat. Csakhogy nem húzták fel mindenhol, ahol kellene.
Ebben több igazság volt, mint hitte. Ráadásul pont a Domínium területén nem húzták fel a harangokat. Csak nagyon keveset. Ha mindenhol fel lenne húzva, nem tudnának segítséget nyújtani annak a bolygónak, akit támadni fognak. A nagymenő cégek pedig… Ki számítana rájuk? A hasznot lesik, és ebből nem származna nekik semmi haszon!
- És hol kellene? – értetlenkedett Dominic.
- Például a Domínium bolygóin. Tudja, ők visszatámadhatnak.
- Amúgy is visszatámadnának!
- De addigra mi már rég megszerveznénk a védelmünket. Nem ez az egyetlen baj. Nem ugorhatunk nekik egyes-egyedül. Még ha beszerveznénk zsoldosokat…
- Remek ötlet – füllentett Terrible. Utált közösen dolgozni, pláne nem olyan bandákat nem szeretett, amik veszélyeztették bandájának előkelő helyét a ranglistán. – Gazdagok vagyunk, nem? Azok a kadmiumrudak elég sok zsoldost tesznek ki.
- De nem csak a zsoldosokra költhetjük – vetette fel Vince. – Lenne egy… kérésem magától.
Dominic Terrible magában – már századszorra – elátkozta Henderrmant. Hol volt már az, mikor a Salvison tegeződtek, és egy karmélius féregnek látta őt? Hosszú idő telt el azóta, viszont kevesebb, mint hitte. Alig néhány hét. Évezredeknek tűnt. Dominic nem hiába magázta Henderrmant, nem is bízott benne. De ő mást mutatott, mint amit gondolt: abba a téves hitbe akarta ringatni a volt karméliust, hogy bízik benne, és lesi minden kívánságát. Eddig bevált ez a taktika.
Rég volt már az, mikor Vince lefeküdt Acél Kwizekkel, a kurvával. Azt hitte magáról, hogy változott – pedig nem. Akármennyire állította, hogy igyekszik kiszakadni a karmélius szerepből, ez nem látszódott rajta. Ugyanolyan maradt.
Dominic Terrible nagy örömére.
A háttérben ő is szövögette tervét.
- És mi lenne az a kérés?
- Tanítson meg harcolni.
Terrible elképedt.
- Vagy taníttasson meg – pontosított Vince. – Meg akarom szegni a következő fogadalmat, miszerint nem harcolok.
Ez olyan volt, mint egy megcáfolás volt Dominic számára. Vince Henderrman igenis el akar szakadni, és talán még tartogat egyéb meglepetéseket.
- Azt gondoltam, ha már milliárdosok vagyunk, építhetnénk a birtokon egy kiképző pályát - ecsetelte terveit Henderrman. - Így a mi seregünk is fejlődne.
- Remek ötlet! - mondta derűsen Dominic, és most az egyszer őszintén beszélt. - Nem is kerülne sokba, ha csak árkokat meg céltáblákat húznánk fel, elvégre a birtokon van az alapanyagokból bőven.
- Valami emelvény féleség sem ártana, hogy ellenőrizzük a kiképzést.
- Megoldjuk. Ott van Gus, biztos van valahol egy barkácsbolt, vagy ilyesmi.
- Csak nem kalózokat akar küldeni megvenni? - kérdezte szemrehányóan Vince. - Most, hogy alaposan széthordták a hírünket... Egyébként megtalálták már az öt elveszett embert?
- Fogalmam sincs. Ma kezdték keresni, este a gyülekezőn kiderül.
- Ott aztán ki is adhatjuk a feladatukat. Hely bőven van, sőt ha még a sportpályát is lebontjuk...
- Én benne vagyok - biztosította őt Dominic. - Kérem, ne kerteljeünk erről többet.
Az ajtó felé fordult.
- Sem másról - mondta aztán, és kiment az ajtón, még visszakiáltott, mielőtt eltűnt volna: - Van még jobb dolgom, minthogy egymással beszéljünk!
Henderrman bólintott. Nem tetszett a kalóz viselkedése. Nyilván nem fognak naphosszat beszélgetni, mert olyan viszonyban valóban nincsenek, de pont egy olyan témánál abbahagyni a beszédet, amiről ő is szívesen társalog... Legalább ha kínos lenne neki, akkor megértené, de így?
Hirtelen azonban megértette. Talán önmagával van a baj. Talán másban a szálkát is meglátja, magában pedig még a deszkát sem. Keresi másban a hibát, de talán mindvégig csak magára kellene néznie.
Gyorsan mérlegelt. Talán azért nem szívlelik őt, mert karmélius. De hát már rég kilépett közülük! Ráadásul még a fogadalmakat is rendre megszegi! De a kalózok szemében cseppet sem változott. Még mindig az a nyomorult hívő maradt, akivel a Salvison találkoztak.
Viszont arra is rájött, hogy a kilépés csak formaság. Hiába lépett ki, belülről talán még mindig ugyanolyan maradt.
Vince Henderrman most már egészen biztos volt ebben. Hiába hagyott el mindent, amire huszonegy évig felesküdött, lelke ugyanott ragadt. Nem volt meg benne az, ami a kalózokat jellemezte: az a barátságos rivalizálás, az a békés durvaság - sok ellentét, de mégis ez volt rájuk jellemző. De ő maga, Vince Henderrman még mindig nem változott. Hiába a nyerő stratégiája, hiába az emberek irányítása, maga a jelleme nem lett más, csak a tettei. Még mindig ott égtek fejében a tanítások, az illemszabályok, amiket a kalózok semmibe vesznek. Ha igazán kalózzá akar válni, meg kell tanulnia megvédeni magát. Ezzel egyben megszegné a karméliusok egyik szabályát, miszerint nem kezdhet fegyverkezésbe. Ott volt még a sok szabály, az árulás, és még sok más többi is. Ezeknek a kerülésének a szabályait a karméliusok betűhíven be is tartják. Az árulás fogadalmát nemsokára megszegi, legalábbis így tervezte. Valamelyik kalózt meg fogja téveszteni, talán magát Dominic Terrible-t is, csak még nem tudta hogyan. Addigra már meg is tudja védeni magát - tiszta sor.
Mivel fogalma sem volt, pontosan hol nem húztak fel harangot, elővette mellzsebéből az apró szerkezetet, belenyomta a foglalatba a mérgét tartalmazó kémcsövet, és koncentrált. Kereste a visszajelzéseket arra a kérdésre: Új harang felhúzva? Adatok özönlötték el agyát, és több volt a pozitív válasz, mint negatív. Mindegyik negatívan válaszolót beazonosított, hogy melyik bolygóról származik, és behatolt a kereskedők fejébe, akiknek a harangokat adták szállításra. Kiadta nekik a feladatot: vigyék a megnevezett bolygóra a harangjukat és adják át a megnevezett utcában álló karméliusoknak!
Ezután Henderrman megpihent. Nem volt könnyű feladat mindezt elvégezni, nemhogy mentálisan, lassacskán már fizikai fájdalmakat is okoz ez az egész. Nem kell már sokáig kibírnod unszolta magát.
Azért egyet Dominic elfelejtett megkérdezni. A Tellus. Azt is megfertőzték, és ott volt a biztonságiak főnöke. Eleinte csak őt akarta megmérgezni, de módosult a terv. Nem akarta, hogy Fred Denning elbukjon. Zöldfülű volt, de nem emiatt. Fogalma sem volt, hogyan sikerült pont őt elküldeni erre a küldetésre. De megtörtént. Sikerrel járt. Azért változott a terv, mert Tellus a Domínium fő bolygója, ennélfogva nem hagyhatják, hogy egy friss hús miatt csússzon ki a kezükből. Elvégre sokkal könnyebb egy egész bolygót, minden patkányt és csövest megfertőzni, mint a Tellus egyik legtiszteletreméltóbb emberét.
Vince elrakta a távirányítót, és egy apró holorácsot vett elő. Ez egy kisebb változata volt a hagyományos lejátszóknak, a Coltrane Cybernetics logója fémjelezte tömzsi testét.
Henderrman tudta, mit kell tennie: zsoldosokat hívni, akikkel eegy hét és egy hónapig terjedő idő intervallumban fognak találkozni. És tudta már, hogy hol. Talán már azóta, mióta eldöntötte, nem lesz többé karmélius.
Ez a hely a Tellus volt.
Vajon miért kerítette hatalmába az a biztos érzés, hogy figyelik?
A három tégla visszatért Gusból, de a kalózok rájuk sem hederítettek. Még szerencse. Talán már el is feledkeztek öt társukról? Vagy róluk? Vagy azt gondolják, majd visszajön az az öt ember?
Ezek a kérdések visszhangzottak Ben Kennedy fejében, miközben felfelé lépdeltek a szellempalota lépcsőjén. Az igazság ugyan az volt, hogy a kalózok önmaguk erejéből visszatértére vártak, és őket teljesen elfelejtették, néhány óra ide-oda. Sőt, annak is híre ment, hogy ők hárman is elvesztek. Így hát amilyen gyorsan kezdték, olyan gyorsan abba is hagyták a faggatózást, mindannyian beletörődhettek, talán még maga Henderrman is, hogy nem került elő senki, de nagy erőkkel kutatnak utánuk.
Azonban ez nem volt igaz, de csak részben nem. Eltűntek. De nyomozni utánuk - fölösleges. Halottak után nyomozni...
Ők maguk nem álltak elő fedősztorival. Ha már nem tűnik fel senkinek tétlenségük, hát nem is erőltetik.
Mikor beértek a nekik fenntartott szobába, átöltöztek, majd egy rövid megbeszélés után elindultak beteljesíteni igazi céljukat.
- Közel kell férkőznünk a vezetőjükhöz - mondta Ben Kennedy, ő hozta a csapat számára a rendeleteket. Bizony, nem szabad eltérniük az eredeti céljuktól öt kalóz miatt.
- Persze, azt akármikor megtehetjük, igaz? - kérdezte kissé gúnyos felhanggal Hedman. - Csak úgy odasétálunk, és megkérdezzük, mi, a makulátlan kalózi karrierű emberek, hogy mi a pálya haver?
- Nyugi - csitította őt Ben. - Ide hideg fej kell.
- Pont te mondod - vetette ellen Dan.
- Nézd, lehet, nem hiszed el - állt fel az ágyáról Ben -, de én igenis hideg fejjel gondolkodom. A feladatunk minél több infót szállítani a vezetőségtől. Így nem fog menni.
- Hogy?
- Hát nem térhetünk el csak öt kalóz megkeresése miatt! Nézd, épp te mondtad, hogy fizetésemelést akarsz, nem?
- Az csak viccből mondtam - legyintett mosolyogva Hedman. - Egyébként igazad van. Túl hülye vagyok még ehhez. Nem térhetünk el. Tégla Három bevetésre készen - azzal komolytalanul szalutált, majd eltúlzott komolysággal szemére húzta a szemüvegét.
- Látszik, hogy az én kezem alatt nevelkedett - bólogatott derűsen Maynard. - Na, nyomás! Nem várakoztassuk meg őket!
A három tégla átóvakodott mindegyik folyosón. Bár nem volt mitől félniük, sosem árt az óvatosság!
Vince Henderrman szobája az első emeleten volt, középen. Nem tűnt semennyire sem különlegesnek, csak annyiban különbözött a többitől, hogy vastag páncélajtó vdte. Az viszont szemet szúrt, hogy az ajtó felső részén apró kör alakú üvegen keresztül akármikor beleshettek a benti világba.
Öreg hiba vélekedett Ben. Azért hálát adott a szerencséjének, hogy üveg is található az ajtón.
Megtapogatta a felületét. Hideg volt. Valószínűleg kobaltból lehetett.
- Csssss - pisszegett Ben. Majd feljebb csúszott a felületen, és lassan, óvatosan benézett.
Vince Henderrman valóban ott ült, gondolataiba mélyedve. Kezében egy apró tárgyat tartott, aminek aljában áttetsző folyadék kavargott.
A méreg villant át Ben agyán.
Gyorsan zsebéhez nyúlt, és kihúzta belőle azt az apró kamerát, ami a téglák alap felszereléséhez tartozott. Elkerülve előkelő ruhájának surrogását, olyan távol tartotta a kezét a testétől, amennyire csak bírta. Majd, mikor odaért a kézfeje az üveghez, óvatosan odanyomta a kamerát a vékony lapnak. A kamera mikrométeres tapadókorongjai odaragasztották a kamerát a felülethez. A kamera halk cuppanással megragadt.
- Első fázis rendben - súgta a gégemikrofonba.
- Hagyjuk el a helyszínt - rendelkezett Maynard.
A szobájukban már nagyban működött az elektromos kályha, ami jól jött a kirreni csípős hidegben. A szófán ültek, nem foglalkozva azzal, hogy szoronganak egymás mellett előttük az asztalon egy apró, öt colos képernyőjű számítógép állt. Ez mutatta a kamera felvételét.
- Ezt jól megcsináltunk - mondta elégedetten Phil. - Most már csak hátra kell dőlni és várni.
Ben Kennedy előhívott a gépből egy eszköztárat. A holón menüpontok jelentek meg, Ben Kennedy a kommunikáció főmenübe lépett, majd a küldés gombot érintette meg.
Végül megcímezte a főnökének, és kiválasztotta a folyamatos lehetőséget.
- Azt hiszem, elintéztük az infók áramlását - sóhajtott megkönnyebbülten Ben. Hátradőlt a szófán, amitől a többiek még jobban szorongani kezdtek egymás mellett.
- És ez vajon mit jelent? - kérdezte egy kis idő után.
- Na mit?- kérdezte láthatólag kíváncsian Phil.
- Azt, hogy közeleg a vég.
Közeleg a vég. Közeledik az a nap, amire négy évet vártam gondolta Henderrman. Végtelen nagy kő zuhant le a szívéről. Valóban közeledett a várva-várt vég. Amikor a Tellusnak annyi. Amikor a katasztrófa-elhárítás emberei csődöt mondanak.
Négy év hosszú idő gondolta. Négy éve még mestere bábja volt, egy jelentéktelen figura a világméretű sakktáblán. Most pedig már ő a vezér, és a kalózok a bábjai. Még az a nyamvadt Dominic is. Nem sejt semmit. Túlságosan el van foglalva azzal, hogy kézben tartsa hatalmát - és becsületét.
Bizony, Dominic Terrible megérdemelné a vezetőséget. Megérdemelné a hatalmat. Megérdemelné a dicsőséget. Mert már fél évtizede éjt nappallá téve dolgozott. Igaz, törvénytelenül, de a munka akkor is munka.
De Vince Henderrman nem adta meg neki ezeket. Ő tudta, amit a többiek nem. A méreggel kapcsolatban még más is fennmaradt. Ami megváltoztathat mindent, és ő pont csak erre az alkalomra tartogatta azt, hogy felfedi kilétét ennek az információnak.
Most, mikor közeleg a vég.
Előhúzta az apró távirányítót. Megnyomta a méregfiola kioldógombját. A kémcső lehullott a padlóra, és a tartalma kiömlött. Halk koppanás, és a kémcső ezernyi szilánkká a esett szét. Az atomok, amik összetartották a tároló eszközt, megszűntek létezni.
Henderrman koncentrált. A méregből még tartott tartalékot, nem félt, hogy elveszik. Felállt, szántszándékkal rátaposott a kiborult nedvre a padlón, majd a kobalt burkolatú ajtó felé fordult. Egyáltalán nem zavartatta magát - pont ő, pont most, álmai megvalósultakor? - és fogta a távirányítót, laza fogást vett rajta és nekivágta az ajtónak.
Ugyan elvétette a dobást, és az üvegbe fúródott a távirányító, de mindkettő pozdorjává hullott. Hangos csörömpölés kísérte a műveletet. De Henderrman tudta, hogy nem lesz többé szüksége a távirányítóra. Ő tudta, amit rajta kívül nem sokan...
… Ugyanebben a pillanatban, a távoli Xchsychs bolygón Dex Mortimer kisétált Geoffrey Muuldonn lakosztályából. Késő estére járt az idő, a távolban az erdő állatvilága éledezni kezdett. Embernagyságú rovarok rajzottak ki, és repültek fel a diplodokuszok fölé.
Dex nekitámaszkodott a fa korlátnak. A lágy éjszakai szellő orrba csapta. Mögötte Dave és Emily éppen utolérték őt.
- Hát ez lenne a történet - sóhajtotta búsan Emily. - Érthető, hogy nem akart róla beszélni.
- Ja - bólintott szórakozottan Dave. Odamentek Dex mellé. A távolból különös hangok hallatszottak. Felvillant egy-két ozmiumdárda is a világításban. - Úgy látom, megtalálták a vezetőjüket. - Mondta Deschannel.
Dex már majdnem megfeledkezett a csempészekről. Bizony, a heves vérmérsékletű Yiella biztosan nagy patáliát csap - aztán elképzelte, ahogyan a csapat esze, Sárga Kobra éppen nyugtatni próbálja.
Akárhogyan is, Dex szeretettel gondolt vissza erre a nagy csapatra. Igazán a szívéhez nőttek - pedig nem lett volna szabad.
- Perceken belül lenyugszanak a kedélyek - legyintett Mortimer. - A csempészek nem hülyék. Hamar belátják, hogy erőszakkal nem mennek semmire.
- Szerintem nekünk is ott a helyünk - mondta Emily. Aztán Dave-hez fordult: - Vezessen oda minket!
- Ahogy óhajtják...
Hirtelen kivágódott a ház ajtaja, és a ziháló Geoffrey jelent meg.
- Várjanak! - kiáltotta kétségbeesetten. Dex visszafordult. A volt államfő ábrázata nagyon rossz színű volt, ábrázatán végtelen keserűség látszódott. - Egy valamit... Egy valamit elfelejtettem elmondani.
- Mit? - kérdezte különös ábrázattal Dave. Gondolta, ő mindent tud, amit Geoffrey - ezek szerint tévedett.
- A méreg... A használója, ha már nagyon behatóan ismeri az emberi lelkek irányítását, nem lesz szüksége méregre...
Hangja csak úgy kongott a sötétségben. Sokkolt. Dex nem hitte el, hogy minden, amiért harcoltak, innentől más irányt vesz. Teljesen mást. Itt már nem magával a méreggel kell törődniük - hanem magával Henderrmannel.
De ki tudja, már ők is az ő hatása alatt állnak?
- Van ehhez valami ellenméreg? - kérdezte reménykedve Emily. De ő sem számított pozitív válaszra. Nem számíthatott.
- Öljék meg a gazdaszervezetet - mondta hátborzongatóan őszinte hangon Geoffrey. Arca a szentjánosbogarak gyér fényében olyan volt, mint egy angyalbőrbe bújt ördög. - Csak így oldozhatják fel a szörnyűség alól az emberiséget.
Dex ellökte magát a korláttól, és szembe fordult Geoffrey-val. Mélyen a szemébe nézett, még így is, hogy a férfi szemében zavaró barna köd kavargott.
- Köszönöm - nyújtott neki kezet. - Mindenki nevében.
Kezet ráztak. Hihetetlen gondolta ámuldozva Dex, még így is milyen erős a szorítása! Geoffrey Muuldonn megérdemelte az elismerés. Ő volt az egyik legtiszteletreméltóbb ember, akit ismert és azért, mert nem tört össze egy fájdalmas esemény után. Ugyanolyan magabiztos és erős maradt, csupán egy kicsit ingott meg, mikor kudarcáról mesélt, de ezt igazán meg lehetett neki bocsátani.
- Én pedig örülök, hogy segíthettem - mondta Geoffrey.
Dex elfordult. Emily és Dave csak nézték őt, de mégis látszott, hogy elégedettek cselekedetével.
- Viszlát - mondta még hátra fordulva. A messzeségben Geoffrey állt, magabiztos volt. Mint egy igazi vezető.
- Nagy fába vágják a fejszéjüket - kiáltotta utánuk.
És kétségtelenül igaza is volt.
Az adás megszakadt. Ben hitetlenkedve nézett a számítógépre.
- Valóban itt a vég - ironizált Dan.
- Ha-ha - morogta Ben. Megütögette a komputert, de nem ért el vele komolyabb eredményt. Előhívta az eszköztárat, és legnagyobb félelme vált valóra.
Az eszköztár jelezte: kamera nem érzékel.
- Azt látom, hogy nem érzékelsz semmit! - füstölgött Kennedy.
- Ben, ez csak egyet jelenthet - mondta baljóslatúan Phil Maynard.
- Azt, hogy csődöt mondott a modern technika egy vívmánya?
- Nem. Azt, hogy a poloska megsemmisült. Az pedig csak egyet jelenthet.
Ben Kennedy nem válaszolt, helyette felpattant. Tudta, mit jelenthet. Azt, hogy lebuktak.
- Megyek, megnézem - kiáltott hátra rezignáltan.
- Nem mehetsz egyedül! - kiáltott vissza Phil. Utána eredt, és már ketten futottak Henderrman szobája felé.
Vince lehajolt az üvegablak és a távirányító maradványai fölé. Üvegszilánkok és megperzselődött, összegabalyodott vezetékek keveredtek. Henderrman maga sem tudta, mit keres. Talán bizonyítékot, hogy minden megsemmisült. Egy ideig szórakozottan turkált a romokban. Keze több helyen vízhólyagos lett.
Majd ráakadt arra, ami megcáfolta munkáját.
Kihúzta a forró romok közül. Egy apró kamera maradványai voltak. Ugyan nem szenvedett olyan súlyos károkat, mint a többi, már így is használhatatlan volt.
Valaki figyel villant át az agyán. Téglák. Utálta őket. És úgy tűnt, itt is megfordultak.
Lassan felállt, és közben elgondolkozott ezen. Gondolkodott, vajon a pajzs melyik részén lehet rés.
Megtalálta.
Az öt eltűnt kalóz. Nem tűntek el. Csupán átvedlettek téglává.
Elég gyorsan rájött. Elég volt csak az előzőekre gondolni. A tellusiak rájuk küldtek néhány téglát, akik eddig remekül tették a dolgukat.
Eddig.
Henderrman szája bősz, örömtelen vigyorra görbült. Nem volt senkire sem mérges, még a téglákra sem. Azért mosolygott, mert tudta, mit fog tenni...
Elindult, hogy véghez vigye terveit. De nem kellett sokáig várnia, nem ő ment a téglákhoz, hanem ők hozzá. Ketten is megjelentek, a folyosó végén már hallatszottak kongó lépteik...
