A kalózok selejtes, böhöm hajója földi idő szerint pontban reggeli hatkor lépett ki a parittyahajtómű térhajlításából. Néhány perce hagyták el a Kirrent. A komp, ami szállította Vince Henderrmant és megmaradt, megtépázott bandáját, bolygó körüli pályára állt és készülődött a néhány óra múlva esedékes leszállásra.
Vince Henderrmannek voltak tervei. Ezen a jámbor kompon nagy mészárlást lehet végezni. Még néhány kalóznak is. Vince bízott a bandában. Egy terrorakció lesz itt, hogy megszerezzék az utasszállítót, és bevonják az ütközetbe.
- Tájékoztatjuk kedves utasainkat, hogy a Tellus bolygó körüli pályán nagy forgalom miatt a hat-kettő-hármas kód van érvényben. Csatolják be biztonsági öveiket, és készüljenek fel a több órás torlódásra. Tájékoztatjuk kedves utasainkat…
Remek gondolta Vince. A kalózok és mindenféle söpredék eljött, csak miattam.
Ez azért örömmel töltötte el. Őmiatta… Csak a pénz miatt. Miközben becsatolta a hevedereket, a zsebében nyugvó hitelkártyára pillantott – ami tartalmazza az összes kadmiumrúd árát, és amit majd szétosztanak a népnek, ha végeztek.
Henderrman oldalra pillantott. Látta Dominicet, aztán Denninget, végül pedig Vala’velt és Buckle-t. Mindenki megvolt. Fegyvert is tartottak maguknál. Álcázott tenyérpisztolyokat, de a célnak megfeleltek.
Ezen a kompon nincs semmi fenyegető rajtuk kívül.
Vince Henderrman Gusban vásárolt üzenetküldője – apró tábla, billentyűvel – felzizzent a másik zsebében. Előhúzta. A szíve a torkában dobogott, hiszen az egyik kalóz volt az, aki csak az offenzívára várt. Vince Henderrman stratéga-pályafutása elkezdődött. Ezért izgult, mert ez volt az első.
Ugyanakkor az utolsó, gondolt bele.
Várjuk az utasításait írta a kalóz. Vince emlékezett rá: egy csúcsgépet vezetett, ami ritkaságszámba ment a kalózok közt, akik ugye mindig leselejtezett cuccokkal dolgoztak. Azt, hogy a bandája mekkora – duó, trió, esetleg népesebb -, nem tudta. Nem is volt lényeges. Jók zsoldosnak. Feláldozhatók.
Az első parancs… gépelte Henderrman, de megállt. Nem, míg ők nem foglalják el a kompot, nem indulhat a csata. De viszont nem várhatnak több napig. Nem, most kell kezdeni, és tudnak kommunikálni egymással…
Sorra futottak be az üzenetek. De Vince nem törődött velük. Tovább gépelte a parancsot, de mindig kitörölte, hogy aztán kijavítsa és újra kitörölje.
Izgult.
Végül beírta:célpont lerohanása tetszés szerint két és fél óra múlva.
Vince Henderrman csak időt akart nyerni, hogy gondolkodhasson.
Tanácstalanul nézett körbe. Minden normális – az emberek aludtak, vagy olvastak, vagy suttogva beszélgettek. Néha egy-egy robot húzott el, újságot árult, vagy ételeket. Vince őket is jól megvizsgálta, mint minden öregurat, cumival a szájban alvó kisbabát, vagy csókolózó szerelmespárt.
Ez nem az ő világa. Talán még nincs kész erre.
Feladta, hogy bennük keresse a megoldást.
Az utóbbit meg is találta, méghozzá az egész tervnek a magjára gondolva. Igen, ez volt a megoldás, már régóta, emiatt tudtak a tellusiak az egészről. És ezért a neve a bandának az, ami.
Legutolsóként arra gondolt, hogy nem jutott ez az eszébe. Mindenesetre még időben korrigálta e tévedését, még mielőtt végzetes hiba lett volna.
Behunyta a szemét. Koncentrált. Ugyanúgy, mint nemrégiben a Traluson, vagy a Kirrenen. Sőt, így koncentrált még a Salvison is. De most még jobban kellett ennél. Sok bábut kellett mozgatnia egyszerre, az Univerzum legeslegmesszebbi pontjain is egyszerre.
Akkor távirányítóval, most anélkül. Vince Henderrman mestere volt a lélek befolyásolásának.
Az átlagember azt látná, hogy a fiatalember alszik az egyik ülésen. Azonban a néhány kalóz, akik most rápillantottak, jelzésként érzékelték ezt az egészet.
- Azt hiszem, elkezdődött – súgta Dominic Buckle-nak. Aki hallotta nem messze tőlük, csak értetlenül bámult. De nem mondhatott nekik semmit, hiszen valóban elkezdődött valami – azon kívül, hogy leszáll a komp. Vagyis le akar szállni.
A leszálláson kívül viszont más is elkezdődött. A világok most romlanak meg végleg. Dominic gerincén a hideg futkosott fel-alá. Eljött az ő idejük. Az elégedettségtől már fázott, pedig a kompot remekül fűtötték az űr hidegjével szemben.
Buckle a zsebében matatott. Dominic észrevette az apró tenyérpisztoly sziluettjét, ahogy kirajzolódik.
- Hát akkor, minek várni? – kérdezte halkan Buckle.
Dominic pillantásával megkereste a többieket. Amikor azokon látszódni kezdtek az izgatottság és a felkészültség jelei, Dominic a kezével hármat mutatott.
Kettőt.
Egyet.
- Most! – rikkantotta Dominic, és a komp utastere pokollá változott.
Csend. Nyugalom. Tellus City sosem volt ugyan a béke városa, hiszen mint a Domíniumban sok helyen, itt is vívták háborújukat a nagymenő cégek. Soha, senki nem értette, miért háborúznak. Nyilván nem gondoltak bele mélyebben.
Tellus City mindig is romlott, fokozatosan züllött, de most volt valami, ami még jobban rásegítette erre a belső égésre.
Ugyanazon időben Wright hanyatlása is felgyorsult. Exodusról már ne is beszéljünk!
Nem csak a Domíniumot, a Külűrt is megérintette a pillanat, legfőképpen azokat a bolygókat, ahol néhány hét alatt furcsa dolgok történtek. A pillanat romlását csupán Xchsychs kerülhette el, mégpedig azért, mert a fekete lyukba már nem juthat el az a fertő, ami eljutott most az egész Univerzumba.
Csend. Nyugalom. Ez most már delejes, halált hozó csend és nyugalom, amilyen csendet nem szívesen él át az ember.
Az Univerzum hivatalos földi ideje szerint reggel hat óra harmincnyolc perckor megszólaltak a harangok.
A káosz harangjai.
