- Lesz miről elbeszélgetnünk…
Amint Lowry és még néhányan az egyik újonnan érkező Kaptárba kísérték Dex Mortimert, Long százados felmérte a terepet. Körülötte újabb és újabb egységek érkeztek, és megközelítőleg fél kilométerrel odébb landoltak. Long, miután a Kaptár felszállt, összehívta az Ametiszteket, és elindultak a leszállás irányába.
- Ametiszt osztag, Long százados – jelentkezett be egy hívó Long komlinkjén.
- Igen?
- Nagyon sűrű az ellenséges tevékenység… - itt sistergés vágta félbe a mondatot. – Ismétlem, nagyon sűrű a…
- Hallottátok, fiúk, munkára! – adta ki a tömör utasítást Long, és a csapat tagjai kicsit szellősebb alakzatot felvéve kocogni kezdtek az érkező csapatok irányába.
Az égen újabb repülőgépek tűntek fel, ezek azonban már selejtesebb típusúak voltak. Long már ekkor tudta, a baj megérkezett.
- Erősítést kérünk – ordította a komlinkbe Long. – Azonnal.
Válasz nem érkezett, legalábbis a vonal túlsó végéről nem. A távolból ordítások hallatszottak, majd ütemtelen, sietős léptek zaja. A százados – sőt az egész Ametiszt – sejtette, hogy mi történik. A robbanás már csak egy megerősítő tény volt. A tőlük fél kilométerre robbanó apró bódé a levegőbe repült, és feléjük repült, igaz, hozzájuk nem ért el, csak az ő irányukba szállt. Lángoló gerendák szántották fel az üszkös betonromokat.
Az első kalóz hamarabb érkezett, mint várták. A gépfegyvert szorongató illető képzett volt, egyből lőtt, majd behúzódott a fedezékbe.
- Lelőtték Ryllt – kiáltotta Dindo, ahogy mindannyian egy-egy fedezékbe vonultak.
Long egy biccentéssel nyugtázta a tényt. Ryll fél éve volt az Ametiszt tagja, bár krokodilkönnyeket nem volt érdemes hullatni érte.
A kalózok szaporodtak, néhányuk már át is ugrott egy-egy tereptárgyon. Az egyik hátul haladó pedig eldobott egy gránátot, ami szinte közvetlenül Ming mellett hullott a földre.
- Gránát! – kiáltotta, miközben lebukott egy kiszakadt házalap alá.
A gránát nem sokkal a kiáltás elhangzása után felrobbant, és felkapta a levegőbe a házalapot. Ming belé kapaszkodott, de sajnos alulra esett, így csaknem felnyársalta magát a vaskos drót- és betondarabbal.
A kalózok eközben bebújtak egy nagyobb törmelékhalom mögé. Elordított szitkaikból érződött, nem túl vidámak sem azért, mert harcolniuk kell, sem azért, hogy együtt kell harcolniuk. De aztán megemberelték magukat, nyílván még élni szerettek volna, és az élet a legnagyobb kincs, amiért vitézül küzdenek.
- Gyorsan, gránátot már! – türelmetlenkedett Long százados. Az utasítást Lowry hajtotta végre, az apró tárgy belehullott a törmelékhalomba, és hamarosan fel is robbant, éppen amikor a kalózok rászánták magukat a rohamra.
A szanaszét röppenő betondarabok agyonvágtak néhány ellenséget, de volt, amelyiket csak felkaptak, és nekivágtak egy másik halomnak. Eközben a meglepetés erejével élve, az Ametisztek kirontottak fedezékükből és megsorozták mind az állva maradtakat, mind a fekvőket. Azonban a kalózok is újítottak, egyre többen érkeztek, így az Ametisztek újra meghátrálásra kényszerültek. A meglepetés ereje teljesen alább hagyott, ráadásul már a leszállók felé vezető útról is letértek.
A kalózok pedig egyre csak jöttek…
- Long százados, a kért erősítés érkezik – rikoltotta valaki a komlinkbe.
- Helyes – morogta a bajsza alatt Long, majd kiugrott a fedezékből, és látta, hogy szemből egy vadászbombázókból álló konvoj tart feléjük az égen.
- Vissza! – ugrott vissza a fedezékbe Long, és eget rengető dübörgés ütötte meg a fülét. Ha nem hunyja be a szemét, meg is vakulhatott volna. Még szerencse, hogy a bombázók radarjának a ruhájukba épített sugárzó jelez, és tudják, kire kell lőni…
Amikor az utolsó szilánk is elrepült, és amikor minden elhalkult, felkeltek. Az üszkös romok még feketébbek lettek, megcsonkított kalózok fetrengtek a földön, némelyikük a kemény talajba préselve. Néhányuknak véget vetettek a szenvedésüknek, de mivel nem pazarolhatták a lőszert, volt, ki nem kapott ilyen kiváltságot.
A bajtársak halkan beszélgettek egymással, de Long nem szólt. Erőltetett menetben haladtak a Kaptárok és különféle naszádok felé. Negyed óra múlva aztán oda is értek – a ronda látvány azonban tovább rontotta az amúgy sem rózsás hangulatot.
- Megérkeztünk – szólt a kommunikátorba Long, és ezúttal nyugtázták is a mondatot.
A szanaszét rombolt leszállópálya még így is hatalmas volt, de egy másik ilyen placc dőlt neki az egyik szélének.
A hajók ennek ellenére ott parkoltak, és folyamatosan vizsgálgatták a leszállópálya talaját, ami szépen lassan repedezni kezdett. De csak lassan, és mivel ez volt az egytlen nagyobb nyílt tér, egy időre ugyan, de leparkoltak.
Kam tizedes, a rangidős szalutálva köszöntötte Longot. A többiek is tisztelettel lesték Kam minden mozdulatát.
- Köszönjük a segítséget – hálálkodott gyorsan Long. – További lépésekre viszont még nem szántuk el magunkat.
- Felderítőink jelentették, hogy a légkörbe érkező ellenség elfoglalta a Tellus City Városházát – számolt be a hírekről Kam. – Gondolkoztunk, hogy küldünk oda némi légi támogatást, azonban az ellenség így is túlerőben van… Az űrbéli harc teljesen leapasztja a hadierőt, még a Felcser sem tud mindent kielégíteni.
- Értem – bólintott lassan Long. Nem, nem rohamozhatják csak úgy a Városházát. Pláne nem úgy, hogy oda egy – valószínűleg már leomlott – viadukt vezet, és ha azok a kalózok vannak olyan okosak, rájuk robbantják… - Azt javaslom, várjuk ki, mi futja a légierőnek. Adjunk nekik mondjuk… két órát. Addigra szépen lassan odamegy az élőerő, és unszolhatjuk is a fentieket, hogy támogassanak.
- Nem túl bonyolult terv - vakargatta az állát Kam -, de hatásos lehet. Azonban figyelmeztetem, százados, a Városházán tényleg többen vannak. Ha kívánja, megnézheti a készült felvételeket.
- Lekötelez – biccentett Long. Odaballagott, ahová Kam kísérte.
- Ez az egyetlen megoldás – mondta, mikor visszatértek. – Nem vagyunk sokan, ők viszont gondoltak a felszíni és légköri harcra. Akárkik ezek, okosak, az sajnos tény.
- Százados, én arra következetek, hogy ezek kalózok – vélekedett Kam. – Leselejtezett típusokkal jöttek. Nem valami nagymenő külűri cég volt, aki küldte őket, ők vadiúj gépekkel jöttek volna.
- Jó meglátás – bólintott elismerő mosollyal Long. Már gondolta, hogy ezek kalózok, de azt akarta, Kam jöjjön magától rá. – Hány osztag tartózkodik itt?
- Az Ametsizten kívül kettő.
- Az attól tartok, nem sok.
- Tudom, de ez most krízishelyzet. Jól csinálta ez a Henderrman…
- Henderrman? – vonta fel a szemöldökét Long.
- Hát nem tudja, az a tag, aki felbolygatta a fél Univerzumot. Azt viszont nem hittem volna, hogy egyszer a Tellusra jön, és éppen a kalózokkal.
- De honnan tudja, hogy ez Henderrman műve?
- A kalózok utálnak együtt dolgozni. Csak nagyon sok pénz mellett lehet őket meggyőzni… És Henderrman, azt hiszem, ha ekkora ribilliót csinált, kőgazdag lehet.
- Maga az én emberem, tizedes – veregette meg a vállát Long. – Rendben, emberek, akció indul úgy… fél óra múlva!
Az Ametsizt, az Opál és a Topáz osztag a Városháza körüli koncentrikus körben elhelyezkedő ideiglenes búvóhelyekben tanyáztak. Ezek nem voltak többek törmelékhalmoknál, kiszakadt gerendáknál, betondaraboknál.
Long százados unottan nézett bele messzelátójába. A gukker többszörös nagyításában a lenti kép kissé homályos volt, de így is eléggé jól kivehető: egy Rinocérosz tank rótta a köröket a híd innenső és túlsó végénél.
- Egy mesterlövészt hátra hagyunk – suttogta Long. A talaj nagyjából száz méterre lehetett tőlük. A távcső kijelzője beazonosította a célpontokat. Ezért volt igazából szükség rá, ráadásul a portól nem lehetett szabad szemmel látni túl sokat.
- Uram, a látási viszonyok… - nyögte valaki hátulról.
- Tudom – sziszegte Long. – A távcső kitisztította nekem a képet. Egy-egy Rinó a híd két végénél. Akkor is hátra kell hagnyunk egy mesterlövészt, ha arra kerülne sor, hogy lemegyünk.
- Értettem – morogta a mesterlövész, és otromba puskáját letámasztotta a peremhez. A megközelítőleg ötven fokos lejtőn biztonsági köteleket kell majd használniuk. Ámbár az sem biztos, hogy le kell majd menni.
- Itt Ametiszt – jelentkezett be a komlink csatornába Long. – Hol vannak a vadászgépek?
- Úton vannak, két perc és ideérnek – jött a válasz egy perc múlva, míg a vonal túlsó végén kiderítették a vadászok helyzetét.
Long bólintott, és mindannyian hátrébb húzódtak. Némán várták a nagy robajt, ami a vadászgépeket jelezte. Pillanatokon belül meg is érkeztek, és Long villanást látott a hasukon – kidobták bombáikat.
A töltetek becsapódtak a Városházába. Az épület felől üveg- és fémszilánkok indultak útnak a híd felé. Maga a Városháza vészesen megroggyant, utolsó harminc emelete levált a többi részről, majd a viadukton további szilánkokká robbant.
A Rinocéroszok már akkor készültségbe váltottak, mikor messziről megpillantották a vadászokat. Néhányat sikerült is leszedniük, amik most szabálytalan zuhanó pályán siklottak a halált jelentő betonsírba.
Mindeközben új vadászok suhantak el az Ametiszt osztag búvóhelye fölött, csakhogy ezek már a kalózok voltak. Cincérek és Futrinkák üldözték a hadsereg gépeit, amik széles ívben éppen visszafordultak a Városháza felé.
Viszont a kalózok földi egységei sem voltak bolondok, hogy bent maradjanak. Legalább ötven fegyveres masírozott ki az épület kapuján, és pásztázni kezdték a Városháza környékét. A felkavart por nagyban rontott a látási viszonyokon, de amint elült a port, és a vadászok újra befogták a célt, már alakzatba rendeződtek.
A második hullám ezúttal a Rinókra ment. A tankok körül megolvadt a beton, és az egyik Rinocérosz a levegőbe emelkedett, és magával sodorva – továbbá megégetve – néhány kalózt, lezúdult a viadukt alá.
Ez nem tartott egy percnél tovább, Long százados és az Ametsizt kommandó – sőt az Opál és a Topáz is – némán, a fedezékbe bújva hallgatta végig a dübörgő ostromot.
Az ütközet folytatódott, a meglepetés ereje most már nem volt a haditengerészettel. A kalózok észhez tértek, és jó néhányat leszedtek a gépekből. Ráadásul egyre messzebb sodródtak a Városházától, amiből egyre több menekülő kalóz özönlött ki.
Ugyan a T-rex kiirtotta az egész űrflottát, viszont nem sokkal a rakéták elindítása előtt még sikerült elindítani öt zászlóaljba fejlődött zsoldososztagot. Ezek befészkelték magukat a Városházába, de mindez nem tartott sokáig – a földi egységek felfedezték őket. A kalózok közül már csak ők maradtak, nagyjából ötszázan, de a bombázásban alaposan megfogyatkoztak.
Mikor a porfelhő újra eltűnt, és csak a távoli légi csata hangjait lehetett csupán hallani, Long kézjeleket mutogatva intett osztagának. Eljött az ő idejük.
A haditengerészeti akadémián nem szokták tanítani az időzítés művészetét. A Topáz osztag húsz embere a csend harminckettedik másodpercében ugrott. A dobbanások felkeltették a kalózok figyelmét, és már röppent is az első gránát.
A lejtő, ahonnan a Topázok jöttek, felrobbant, megcsonkított emberi testek zuhantak a talajra. A kalózok lőtávolon belülre kocogtak, majd habozás nélkül tüzet nyitottak. A búvóhelyről természetesen viszonozva lett a tűz, ráadásul káosz is kerekedett, ami az Ametisztek javára vált.
Long emberei kifeszítették a kötelet, és Lowry indult először. A mesterlövész a híd túlsó végén kerekedő porfelhő felé célzott, és hamarosan ő is beszállt az ütközetbe. Lowry leért, jött Earl, aztán Ming és így tovább, mígnem Long is ott állt a viadukt előtt.
Ekkor azonban a híd olyannyira megremegett, hogy a feléjük lévő vége leszakadt. Ekkor vették észre az arra szálló tűzgolyót, ami belecsapódott a viaduktba. Fölöttük kalózvadászok suhantak el, egy hadseregi üldözőrajjal a hátuk mögött.
- Meg kell kerülnünk a viaduktot! – ordította túl a csatazajt Long, és látta, hogy mellőlük az Opál osztag felzárkózik hozzájuk.
- Mi megyünk arra – mutatott bal felé a parancsnokuk, és nem várakoztak. Az Ametisztek lehúzták a kötelet a lejtőről, és elkezdtek lemászni a viadukt alá.
A mászás könnyen ment, csak a betemetett tank maradványait kellett kikerülni. Mikor megvoltak – nagyjából két perccel a lemászást követően -, kocogni kezdtek az előttük magasodó fal felé.
Azonban ez már nehezebb volt, ugyanis a kalózok is elkezdtek lemászni, hogy feltartóztassák őket. Már vagy húszan leereszkedtek, és éltek a meglepetés erejével. Amikor lőtávolon belülre értek, tüzet nyitottak.
Az ütközet megszokott menete most is megtörtént. Mindannyian fedezékbe ugrottak, majd Lowry elhajított egy gránátot. Az egyik fedezék felrobbant, törmelékei éppen fölöttük szálltak el.
- Ez meleg volt – dünnyögte Long, majd kiugrott a fedezék mögül. Éppen akkor, amikor a kalózok is kiugrottak. Az első sorozat talált, az egyik gazfickó a mellét szorongatva eldőlt, a második döbbenten leste a másfél méterrel arrébb lévő jobb kezét, a harmadik pedig vérző vállára bámulva esett hanyatt.
- Százados! – kiáltotta Ming, amint az egyik kalózzal viaskodott. Long éppen időben nézett oda, hogy észrevegye az egyik kalózt, ahogyan éppen felemeli a pisztolyát és megnyomja az elsütőbillentyűt…
Csakhogy a mesterlövész sem volt rest, és az utolsó pillanatban leszedte őt. Long hálásan abba az irányba intett, ahol a mesterlövészt sejtette, majd visszafutott az egyik fedezékbe.
Ekkor egy ósdi szállító landolt tőlük nem messze. Belőle újabb kalózok jöttek elő. Long éppen lelőtte az egyiket, majd átment egy másik tereptárgy mögé.
- Ide mindenki! – ordította az Opálok parancsnoka. Utoljára Earl érkezett be, késével kivájta az egyik kalóz belét, és kishíján szopogatni kezdte.
A százados tűnődve végignézett a tereptárgyon. A viadukt egy hosszú darabja, ami leszakadt. Szembe velük a kalózok. Akár a szállítót is megsemmisíthetik, ami éppen most kapcsolta ki a hajtóműveit. Vagy menekültek, vagy erősítést küldtek, de az első elmélet ezzel nyomban meg is dőlt.
Néhány katona erősebb volt, mint egy gyengébb hajtómű. Ami elég volt ahhoz, hogy eltolják a leszakadt viadukt-darabot.
- Mindenkinek: toljuk ezt a nagy szart – adta ki az utasítást. Nincs sok idejük. A kalózok közeledtek… - Kezdjük, gyerünk!
A megmaradt huszonnégy katona egyszerre feszült neki. A darab megmozdult, majd nyikorogva elindult. Megközelítőleg két-három kilométer per óra sebességgel szánkázott az egyenetlen talajon. A hátul maradók fedezték őket, és olyan jó rálátásuk volt a mögöttük lévő térre, hogy egy gránátnál nem volt többre szükségük.
A kalózok észrevették a turpisságot, és elkezdték megkerülni a betondarabot. Azonban a katonák gondoltak erre, és az erre vonatkozó parancsfoszlányokat hallva a két szélső kihajolt, és eleresztett egy sorozatot. Szitokszavak és halálsikolyok hallatszottak – de csak egy pillanatig. A zaj elült.
Ekkor egy lassan haladó légitaxi húzott el a viadukt felett. Azonban éppen akkor, amikor a híd fölé ért, megdőlt. Long mintha két embert látott volna kizuhanni belőle…
Nem lehettek kalózok. De vissza kellett zökkennie a csatába. Oldalról újabb roham érkezett. Ezt sikerült hamar elfojtani. Majd a kalózok felhagytak a Topáz osztag ostromlásával, és kihajoltak a viadukt mellőli peremen.
Azonban a mesterlövészek sem voltak restek, rögtön leszedtek néhányat. Továbbá Earl volt olyan jó célzó, hogy feldobjon oda egy villanógránátot – a vak kalózok tántorogva hullottak a mélybe.
Amilyen gyorsan kezdődött, oly gyorsan végződött. Elölről-hátulról elfogyott az ellenség.
Long és az Opálok parancsnoka kiugrott a viadukt leszakadt darabja mögül, és elindult a csapatszállító felé.
- Earl, Ming, vizsgáljátok át – adta ki az utasítást. A két katona előre kocogott, és eltűntek.
- Kit lát szemem? – kiáltott fel vígan Seaman. – Csak nem Dindo?
A reszkető katona falfehér arccal leste a többieket. Sosem láthatott ilyen kivitelezésű manővert. Hiába, nem tudta már, melyik felesnél fogadta meg, hogy belép a hadseregbe…
- A gyáva ember a legveszélyesebb. Főleg, ha sarokba van szorítva – csóválta a fejét Long.
Amint kimondta ezt, dörrenés hallatszott mögülük. Mindannyian odanéztek, és egy kapálózó lábat vettek észre., ami eltűnt a szállító mögött.
- Fegyvert fel – sóhajtotta Long. Mindenki így tett.
Ekkor újabb dörrenés hallatszott, de ettől még meg is vakultak.
- A francba, villanógránát – kiáltott fel meglepetésében Seaman. Egy nehéz tárgy földön lévő pattogása hallatszott, majd bizsergés járta át Long karját. Ahogy megvilágosodott előtte minden, látta, hogy fegyvere tropára ment – konkrétan a fele hiányzik.
A csapatszállítóban eddig megbúvó kalózok most rontottak ki, átlépve Ming és Earl holttestén. Kezükben pisztolyt hordtak, ez is elég volt. A különleges gránát, amit eldobtak, csak a fegyvereket célozta meg.
Long és társai szó nélkül cselekedtek. Egyetlen fegyverük csak egy kés volt. Cikcakkos pályán haladva megközelítették a kalózokat. Jó néhányukat lelőtték, még a kezdetekkor, vagy mikor már ráugrottak a kalózokra, akik meglepődésükben sokszor félrelőttek.
Egy katona áldozata sem volt hiábavaló.
