Derion elképedve állt. Nem hitte el a nemrégiben elhangzottakat – nagyjából úgy élte ezt meg, hogy az első szimpatikus robogós őellene fordítása.
- Hogy mi? – adott nyomatékot érzelmeinek.
- Jeremy Cross, akit keresünk, a robogósok vezetője – mondta Walton, kíméletlenül megerősítve a fájó tényt. – Vagy legalábbis annak adja ki magát. El kell kapnunk.
Derion bágyadtan bólintott. Pontosan nem tudta, de valahogy kötődött ehhez az emberhez, Jeremy Cross-hoz, talán azért, mert szimpatikus volt neki. Nagyon furcsa érzés volt – fél órája ismerte, és máris megbízott benne, valahogy abba a téves hitbe tudta ringatni az embereket, hogy mellette biztonságban van. Talán ezért is szerzett milliókat a gettóban.
És Derionban fellobbant még egy érzelem: a düh. Dühös volt magára, amiért hagyta, elcsábítsa őt Cross.
- Holnap délben kezdesz – mondta Walton. – Addigra találjunk ki valamit…
- Te nem kezdesz véletlenül, mesterem? – a „mester” szót gúnyos felhanggal ejtette ki.
- Nem tudom, mi a bajod – csattant fel értetlenkedve Walton. – Az a melák egy közönséges bűnöző. Jófej, vagy nem, el kell kapnunk!
- Még nem válaszoltál a kérdésemre…
- Én itt maradok – vallotta be Walton. – Megmondom a robogósoknak, hogy csak külsős munkákat vállalok számukra…
Derion elképedt. Az idősödő lélekfestő folytatta:
- Te egyáltalán nem figyeltél? Cross elmondta, hogy lehet vállalni külsős munkákat. A robogósoknak van egy amolyan városféleségük. Kocsmáros leszek – elvégre ott lehet elkapni legjobban a rosszfiúkat, nem?
- Te már csak tudod – gúnyolódott Derion, utalva Walton legutóbbi (sikertlen) küldetésére.
Waltonra azonban nem tört dühroham. Csendben, vöröslő képpel hallgatott.
Másnap délben a nap sugarai éppen hogy csak leértek Tellus legaljáig. Egész nap ilyen volt a helyzet, a felhőkarcolók eltakarták a hatalmas égitest fénypászmáit. Így az egész napot lámpák halvány, nyomasztó fényében töltötték el.
A Derion számára kirendelt robogós alapjában véve barátságos volt, hangjából nem érződött semmi rossz, esetleg hátsó szándék, de ahogy a fiatal férfi ránézett, minduntalan észrevett vakítóan fényes zöld szemében valamiféle sunyi aljasságot. Egyszóval ez az alak, George Allen is egy kétszínű, köpönyegforgató alak lehetett.
- Azt hiszem, kezdhetjük is – villantotta Derionra a mosolyát George. Egy hatalmas depóban álltak, mindenfelé robogósok szaladgáltak, de mégis, minden embernek megvolt a saját sarka, vagy éppen falba vésett mélyedése, mely privát garázsként szolgált. És ebben a hatalmas depóban még sok hely üresen állt, ami azt bizonyította, hogy ebben a betondzsungelben számtalan embernek és gépszörnyetegnek van még hely.
- Igen, már erre vártam hónapok óta, mikor eldöntöttem, ide jövök – mondta Derion lelkesen. Azt a látszatot igyekezett fent tartani, hogy élvezi ezt az egészet, pedig nem. Annyiban azért jó volt, hogy mestere, Walton nem liheg a nyakában és nem köti meg a kezét, nem mondja meg, mit csináljon és mit ne. Szabad volt.
Allen az egyik garázsba vezette, ahol egy teljesen lecsupaszított, mindenféle díszítő- és teljesítménynövelő apró alkatrészektől mentes robogó állt. Derionnak nem sok jó jutott eszébe erről a járműről.
- Ez a te robogód – megyarázta George Allen. – Minden újonc kap egy – hogy is mondjam – alap, á la nature gépet. Ez szinte semmi pénzbe nem kerül a vezetőségnek, az alkatrészeket, a tuningot neked kell megszerezned pályafutásod során.
- Eddig világos – bólintott Derion, és hirtelen megjött a kedve. A versengés ugyan mindig is tiltott volt a lélekfestőknél, de Derion nem átlagos lélekfestő volt, hozzászokott a versengéshez, így hát a robogósok életcélja és pályafutása is egy-kettőre lázba hozta.
- Remek – dünnyögte Allen. – Mint egy veterán.
Odasétált a robogóhoz, és folytatta:
- Először is ismerkedj meg a hajtóművel. Ez egy VTOL hajtómű – felkapott egy tojás alakú tárgyat, amiből kettő darab volt. Az egyikről leszedte az ezüstösen csillogó burkaolatot, és megmutatta a benne rejlő dolgokat. – Az egész hidegfúzióval kinyert energiával működik. Ugye tudod, mi a hidegfúzió?
- Nem igazán – vakargatta a feje búbját Derion, és le is sütötte a szemét, mikor Allen különös, elképedt tekintettel ostromolta. Valóban nem tudta, mi a hidegfúzió, a lélekfestők erre nem tanították meg.
- Akkor figyelj – kezdte Allen. – Az egész egy vízzel teli burába van becsomagolva. Két elektróda érintkezik, és ezek egy tápegységhez vannak csatlakoztatva. Amikor pedig rátaposunk a gázra – itt összekapcsolta a hajtóművet a robogó testével, majd felült a gépre és rátaposott a gázra, mire a robogó felemelkedett -, akkor beindult a robogó, és az alaphelyzetbe, lebegésbe áll, köszönhetően a VTOL hajtóműnek.
A hajtómű burájából halvány lángocska súrolta a földet, égetve a gumírozott padlót.
- A láng irányát változtathatod is, a kormányon lévő gombokkal. Ha a krományt elforgatod, azzal a láng arra fordul, amerre fordítottad, és kanyarodsz. Ha el akarsz indulni, akkor is meg kell nyomnod azt a gombot, ami hátrafordítja a lángot. Az erőssége attól függ, mennyire taposol a gázra.
- Fantasztikus – ámuldozott Derion.
- A hidegfúziós VTOL-lal eddig csak álmodott sebességet tudsz elérni. Átlépi az ötszázas álomhatárt is.
Derion bólintott, és ugyanakkor abb is belegondolt, hogy talán mégsem neki való ez a robogózás… Ekkora sebességnél könnyen elveszítheti az irányítást a jármű felett, és mindenekelőtt – a fejét is.
- A gombokat meg kell tanulnod nyomogatni – mutatott a színes kitüremkedésekkel teli kormányra George. – Ez a legalapvetőbnb szabálya a robogózásnak: tudd, hogyan irányítsd a szekered!
A továbbiakban Derion megismerkedett a márkás bőr-robogónyereggel, ami az egész hajtóműhöz csatlakoztatott elektronikákat és mechanikákat rejtette. Továbbá szakszerű kiképzést kapott robogója ápolásáról is – a nap végére Derion minden tagja sajgott az egész napos munkától.
Mire visszatért a lakosztályukba, egy üzenet várta az asztalon, fényárban úsztatva a szobát. Az villódzó, mozgó betűk mintákat festettek a falra.
A robogósok városában, a Küklopsz nevű kocsmában várlak! Lehetőleg készülj fel az akcióra!
Walton
Derion átöltözött - a lakosztály szekrényében található ruhák könnyedek volak, szellősek, így ha harcra kerülne a sor remekül tudott benne mozogni. Magához vett továbbá egy másik ruhájában hordott ozmiumpengét is.
Eközben pedig nagyon sötét, ködös gondolatok jártak a fejében. Amire most készült, egyáltalán nem fűlött a foga, de meg kellett tenni. El kell kapnia Jeremy Crosst, a gettómilliomost. Akit először a barátjának vélt.
Amikor kilépett az ajtón, és átlépte a küszöböt, akkor ígérte meg magának, hogy többé nem hagyja magát becsapni.
A robogósok városa semmiben sem tért el Tellus City eddigi részeitől, csupán csak a felhőkarcolókból ordibáltak nők és férfiak a föld felé, és így beszélgettek a robogósokkal. Derion eléggé furcsdának vélte ezt, így első benyomásra, és teljesen jogosan. A robogósok nem voltak akkora vitézek, hogy barátaikhoz felsétáljanak az emeletre, így egy piachoz hasonló helyzet alakult ki. Teljes kis anarchia.
Ráadásul itt-ott inkább veszekedtek a felek, gyümölcsök, berendezési tárgyat repkedtek a felsőbb szintekről, kifejezve a dobálók nemtetszését.
Ahogy Derion sejtette, a város boltjai teli voltak robogó alkatrészekkel, teljesítménynövelő tuningokkal, és persze – alkohollal.
A fiatal férfi éppen egy fölötte futó lebegő folyosót bámult, ami fölött még három másik keresztezte egymást (ez a lebegő folyosó-alagút nagyon tetszett neki), amikor meglátta a Küklopszot. A kocsma még az esti órákban is fényárban úszott, gyakorlatilag kitűnt törött utcai lámpák miatt beállt koromfeketeségből. A betondzsungel e részére ez a sötétség volt a jellemző, Derion eddig alig látott a homályban, csupán az ordítások és a halvány körvanalak alpján tájékozódott. Eddig. A kocsma fénye azonnal elnavigálta őt a célig, végül belépett az egymáshoz egyáltalán nem illő fényekkel teli csehóba.
Az összkép szebb, volt, mint amire számított: középen ott volt a megszokott söntés, körülötte jól elhelyezett asztalok körül székek, amik szándékosan úgy kaptak helyet, hogy minél több terület legyen a bent lévőknek a mozgásra.
A söntés túloldalán pedig ott állt Walton, a Küklopsz kocsma egyenruhájában, egy szemet ábrázoló kötényben. Viccesen festett, mikor Derion odalépett, rögtön el is nevette magát.
- Ennyire vicces? – morogta letörten Walton, látszott, ma már elégszer kicsúfolták ruházata miatt.
- Nem is tudod, mennyire – mondta Derion. Aztán közelebb hajolt Waltonhoz. Körültekintett, szerette volna elérni, hogy minél kevesebben hallják. – Na, mi a terv?
- Kérdezősködtem, és állítólag nem sokára megjelenik Cross a kocsmában – mondta halkan Walton. – Állítólag valami varázserő folytán csak elő-elő tünedezik egy helyen…
- Nem figyeltél, amikor bemutatta nekünk a helyet? – kérdezte idegesen Derion. – Mondta, hogy valami parittyahajtóművet gyártatott valami Fuel-lal.
- Mi az a parittyahajtómű? – tudakolta Walton. A hidegfúzió, VTOl és parittyahajtómű egyáltalán nem szerepeltek egy lélekfestő szótárában.
- Akármi is, köze van az ő kis „varázserejéhez” – vonta le a logikus következtetést Derion.
Derion helyet foglalt az egyik asztalnál, és hogy elterelje magáról – a nem létező – gyanút, kért egy italt, amit Walton megjátszott közömbösséggel ki is szállított neki. Aztán Derion hirtelen ötlettől vezérelve megütögette Walton vállát.
- Mi a fene? – hőkölt hátra az idősebbik, Derion egy sokatmondó pillantással elhallgattatta. Színjátékot akart, hogy Cross minél hamarabb ide érjen, és elbeszélgessen kettőjükkel. – Normális vagy, kölyök? – ordította feldúltan Walton, látszott, megértette a feladatát, és nagyon jól játszotta a szerepét.
- Én egy kwizek sört kértem, nem larn agylevest – csattant fel Derion. Ugyan az előzőek közül egyiket sem ismerte, de amikor a kocsma felé tartott, egy-egy kósza beszélgetésből kihallotta ezeket az italneveket, és megjegyezte. Most remek szolgálatot tett ez az emlékező képessége. – Azonnal cseréld ki, nem hallod?
- Amikor én annyi idős voltam, mint te, nem volt ekkora pofám – vágott vissza Walton. – Pedig menő srác voltam. Menj, kérd meg az anyádat, hogy törölje ki a segged!
- Na, mutasd meg, milyen gyerek voltál, gyere a hűvösre! – kiáltotta Derion, és felvett egyfajta támadó állást.
- Itt szétverem a mocskos szádat!
Derion elindított egy bal egyenest, Walton ezt megfogta, és visszataszította a fiatal férfi bal kezét. Így Derion kifordult, és Walton egy szándékosan tompított jobb horgot küldött védtelen lengőbordájára.
A kocsmában lvéők mind odafordultak, és mire a párbaj kezdett hevesebbé válni, körbevették őket.
Derion újra próbálkozott. Kedvenc cselét vetette be; ütött, de szándékosan kicsit, közben beforgatta a vállát, behajlította a könyökét és torkon könyökölte vele Waltont.
Derion mestere felüvöltött kínjában. A csel ugyan nem volt a legerősebb ütés, de még így is elég fájdalmas volt, hogy irritálja a bőrét.
Azonban Walton sem volt éppenséggel lusta, visszavágott; blokkolta tanítványa egyik oldalról jövő csapását, elhúzta, és abban a pillanatban az ellenkező irányba ütött a kezével, újabb bordát célozva. Derion erre fültövön csapta mesterét, olyan nemes egyszerűséggel, hogy Walton kissé megszégyenítve érezte magát.
A tömeg éljenzett, és nem vették észre a párbaj megjátszottságát. Derion hálát adott nekik ezért, és csípőjét éppen beforgatta a következő ütéshez, amikor egy villanásra lett figyelmes a tömeg mögül.
- Mi ez a lárma? – kérdezte a bejáraton belépő Jeremy Cross.
Walton arra nézett. Cross valóban hamarabb jött, pontosabban tíz perccel, így a terv sikerült.
- Félre előlem, Égi Lovagok – nyomakodott előre Jeremy.
- Égi Lovagok? – lihegte Derion. Az idősödő férfi felé fordult. A robogósok (ál)vezére nem volt túl boldog, ez látszott az egyik szemén. Másik szeme szinte már-már nevetett.
- Az újonc – csapott a homlokára Cross. – Már az első napodon bajt keresel?
- Én nem… - kezdte Derion. Dadogott, nem tudta, mit tegyen. – Én mondtam, hogy kwizek sört kérek, nem larn agylevest…
- Egy kwizek sört a fiatalembernek! – rendelkezett Cross. – Spike, hozz neki egyet!
Az egyik, igencsak körülrajongott robogós elindult a sörért. Mögötte bombázó hölgyek loholtak, látszólag valami nagymenő lehetett a férfi. A bárban csak egy nő nem követte őt – ő neki barna haja volt, és bájos, de nem kifejezetten szép arca.
- Á, igen, Spike a legjobb robogós – mondta nevetve Cross. – Többet ér sörszerzésben, mint ez a...
- A nevem Walton – mondta idegesen a lélekfestő.
- Walton – ízlelgette a szót Jeremy Cross. – Azért kapsz még tőlem egy utolsó esélyt. Te viszont, fiú – fordult Derion felé -, veled még számolunk. Nem vagy méltó az Égi Lovagokhoz…
- Még nem! – tiltakozott Derion, nem tudván, kik azok az Égi Lovagok. – Ez az első napom.
- Spike, a sört – kérte Jeremy. A férfi odament, átadta a korsót, majd Cross Derionnak adta. – Tessék, a tiéd. Ne félj, nem mérgező!
És Derion nem félt. Pedig kellett volna. Jeremy Cross és Spike elintézte, hogy az egész banda rajta röhögjön, köszönhetően annak, hogy az ital teljesen kiütötte. Már az első kortynál ráborult a sötétség, de a pletykák szerint nagyon csúnya dolgokat művelt azután.
Walton pedig tehetetlenül nézte, hogy a mérgezett Deriont elviszik, melegebb éghajlatokra.
