- Nem vagyok elragadtatva a múltkori teljesítményéért.
A pasas kövér volt, alacsony, tokája az asztal fényezett lapjára lógott, ráadásul szivarozott is. Nem beszélve az idétlen nyakkendőjéről.
Mégis csak a főnököm gondolta csüggedten Dex Mortimer százados, a Domínium ügynöke. Tíz éve volt a szakmájában. És most egy átkozott jegyzőkönyvben vétett hiba miatt cseszik le...
- A múltkori teljesítményem igazán jó volt – védte meg magát Dex. – Csupán a jegyzőkönyv sikerült rosszul.
- Ugyan már – fröcsögte a főnök. – Mivel hasonlítsam össze, a szoft pornóval? Az előjáték megvolt, de a lényeg elmaradt?
Hiába a főnököm, attól még bolond marad. Ahogy a szar mosottan is szar...
- Ezért még nem kell kirúgni – vélte Dex.
- Hát… öhm.. csak kicsit mérges vagyok magára, tudja – váltott hangnemet a főnök. – Könyvelési hiba… Ezt azért egy százados ne vétse el!
- Tehát nem akar kirúgni? – Lélegzett fel Dex.
- Nem, dehogy is – helyeselt a főnök -, sőt, ellenkezőleg: új feladatot adok.
- És mi lenne az?
- Nos, hogy bebizonyítsa, ön a legjobb emberem, egy igen nehéz ügyben kell eljárnia. Majdnem az egész Külűr veszett össze néhány hívő meggyilkolása miatt.
- Pontosan hány rendszer érintett? – Tudakolta Dex.
- Több, mint tíz. Tralus, Vyrlax – és a főnök még sorolt jó párat, majd a végén azt mondta: - És a Salvis.
- Salvis? Még sosem hallottam róla. – Vont vállat Dex.
- Márpedig onnan robbant ki a vita. A Tralus és Vyrlax pedig közvetítőként viselkedik.
- Ez igencsak érdekes. Nem értem, miért furcsa néhány hívő meggyilklása. Ebből még nem lenne nagy gond, de hogy ennyire kiterjedt… Lassan az egész Univerzumra.
- Ráadásul nem tudni, kihez köthető a gyilkosság sorozat. Ez lenne a maga feladata, hogy kiderítse, ki a felelős. Ja, és leállítsa az egészet.
- De hát nem is tudom, hol kezdjem – dadogta Dex.
- A bűnügyi laborban várja önt valaki. Ott majd bővebb képet kap arról, mi vár magára.
Dex elhagyta a termet, és nekiindult Tellus City katasztrófaelhárító állomás felhőkarcolójának. A folyosók fehér anyagból készültek, bal oldalt panoráma ablakokkal, biztosítva a kilátás Tellus City végtelen metropoliszára. Tellus City egyébként a Tellus bolygórendszer fővárosának volt tekinthető.
Dex tíz éve volt már a szakmájában. Sok rosszfiút tett már hűvösre. A főnök viselkedése picit meglepte, hiszen először majd’ leharapta a fejét, és feneketlen bendőjébe tömte, aztán megbocsátott. Ráadásul új feladatot is kapott.
Dex sosem hibázott. Legutóbb, az egyik külűri küldetése után nyerte el a százados rangot. Megdolgozott érte. Egy évtizeden keresztül hűséges maradt a katasztrófa-elhárítókhoz. A hűségét megjutalmazták.
A küldetésben egyébként sokan életüket vesztették. Jó barátok is. Az egész csupán egy hónapja történt, de még most sem heverte ki a fájdalmat. Talán sosem fogja, hiszen néhányukkal már gyerekkora barátságban állt. Megfogadta, sosem vállal olyan megbízatást, melyben a társai életére törnek.
Mert hát így történt akkor. Egy tégla volt a jól megépített, stabil falban. Legalább is azt hitték, stabil. Jól összerakott csapat voltak, keményfiúkra szakosodva. De Dex barátjának eszét elvakította a szerelem. Mert a szerelme egy egyszerű tégla volt, akit az ellenség épített bele a falba. Kém volt, aki csak kényszerből szeretett – hálátlan munka. Ráadásul a nő meghalt. Dex legalább is így hitte. Látta, amint az ezredes vállon lövi, és hogy a nő leesik egy ötven méter magas víztározó tetejéről. Ezt tényleg nem élhette túl…
Legalább az ő halála miatt egy kicsit megkönnyebbült. A barátja halála nem maradt büntetlenül.
A bűnügyi osztály az ötvenkettedik emeleten helyezkedett el. Egy öt perces liftút vezetett el idáig. Ahogy kilépett a liftből, Dex egy szokványos folyosót vett észre, egyetlen különbséggel: a folyosó többfelé ágazott, és fa ajtók álltak végig a falban, mindegyikre egy-egy név illetve az említett személy szakterületére vonatkozó írás volt rágravírozva arany betűkkel. Dex kikereste a „központi terem” feliratú ajtót, és benyitott.
A terem hosszan elnyúlt a szeme előtt. A falak ugyanolyan fehérek voltak, mint a folyosók, csupán a terem közepén volt egy hosszú asztal, mindkét oldalán és az asztalfőn székekkel. A terem üres volt, csupán a századossal szemben lévő asztalfőn ült egy komor arcú férfi.
- Á, Dex – derült fel a férfi arca. Felállt, a százados elé sétált és kezet fogtak. – Hallom, a főnök odaadta neked a munkát.
- Igen – helyeselt Dex, bár nem hitte, hogy az a „munka” feltétlenül azt a munkát jelentette, amit a főnöke adott. – Azt mondta, itt majd bővebb tájékoztatást kapok az ügyben.
- Jól mondta, jól mondta – helyeselt a férfi.
Dex végignézett rajta. A férfi ötven év körüli lehetett, csontkeretes szemüveget viselt, mögötte a barna szeméből a bánat sugárzott. Végül is, elvesztette a feleségét és a gyerekeit, vélekedett Dex.
Az idősödő férfit Troy Harpernek hívták. A katasztrófa-védelmiek nehéz életét élte. Nemcsak mint katasztrófa-elhárító, mint magánember is. A családja az egyik Tellus City-beli tűzviharban vesztette el. Máig is azt meséli magának, hogy az ő hibájából történt ez a katasztrófa. Ez persze nem volt igaz. Troy azóta a boncmesterek nyugalmas életét éli. A mesterséget azalatt a tíz év alatt tanulta ki, mióta Dex náluk szolgált. Mióta Dex az eszét tudta a katasztrófa-elhárításnál, Troy azóta dolgozott boncmesterként.
- Találtunk valamit, ami azt illeti – törte meg a pillanatnyi csendet Harper. – Szeretnénk, ha te is látnád.
- Remélem nem olyan, mint legutóbb – hüledezett Dex, visszagondolva arra az esetre, mikor megölték a barátját. Az első nyom ugyanis egy melltartó volt…
- Nem, ez annál sokkal érdekesebb – ingatta a fejét Troy.
Azzal átmentek egy páncélozott ajtón, ami a terem oldalából nyílt. A főfolyosón is mehettek volna a boncterembe, de így egyszerűbb volt. A központi teremből ajtók nyíltak minden terembe, úgymond hátsó ajtóként szolgálva.
A boncterem egy félhomályos, négyszög alakú terem volt, fényesre sikált padlóval. A falnál mindenféle eszközökkel tömött polc állt.
Középen, egy asztalon állt az a tárgy, amiről Harper beszélt. Egy gömb volt, aranyból készült, az alja behorpadt, így remekül megállt egy helyben. A gömböt halvány, fehér fény világította meg, annyira, hogy csak a gömb látsszon, a körülötte álló emberek pedig árnyakként lebegjenek az asztal körül. Dex nem látta az emberek arcát, de lehettek vagy tucatnyian. Valószínűleg mindannyian a katasztrófa-elhárítás emberei voltak.
- Helyet a századosnak! – parancsolta Troy, miközben köpenyt öltött magára, illetve valamiféle protekciós felszerelést. Fejére sisakot húzott, illetve golyóálló mellényt húzott magára. Majd mindannyiuknak átnyújtott egy-egy fülvédőt.
- Dícsérem az igyekezetedet – bólintott Dex. – De mindez miért?
- A harang – mutatott a gömbre Harper.
Tehát ez egy harang gondolta Dex. Nem volt hívő, nem jutott ideje ilyesmire, és ezért nem ismerte fel a tárgyat.
- A harang hangot sugároz, amit több kilométeres körzetben is hallani – folytatta a magyarázatot Troy. – Ezek a hangok egy bizonyos hangsávon érkeznek a hallgatóhoz. Ugyanis alig lehet hallani, érezni lehet, ahogy vibrál a levegőben. Ez egy amolyan… Átmeneti állapotnak mondható a hang és a radioaktív sugárzás között. A hanghullám ártalmatlan, nem ezért kell félnetek.
- Tehát a fülvédő miért is kell? – kérdezte valaki nyikorgó hangon az árnyékban álló emberek közül.
- Csak figyeljenek. Mindenki.
Hirtelen egy vastag üveglap ereszkedett le az asztalra. A harang védve volt. Közben két apró gépágyú emelkedett ki az asztal lapjából. Magas, sípoló hang hallatszott.
- Most kiszívjuk a levegőt az üvegből.
Mikor megtörtént a folyamat, az ágyúk a harang felé fordultak.
- Gépágyúk, száz lövedék per másodperc – kommentálta élvezettel teli hangon Troy. Valaki füttyentett.
A gépágyúk ontották magukból a tüzet. A harangnak azonban nem esett baja. Sőt, visszaverte a mágnesesen felgyorsított lövedékeket, amik a vastag üvegburkon csapódtak be. Az első réteg üveg megrepedt. Golyók záporoztak a burokra, és végül elhomályosították a szívós üveget. Az üvegburok felemelkedett és eltűnt a plafon egyik nyílásában.
- Csak azt nem értem, miért kellett kiszívni azt a rohadt levegőt – dörmögte valaki az árnyak közül.
- Igen, ez jó kérdés – bólintott Troy, közelebb lépve az asztalhoz. – A vákuumban megnövekedik az XK-100-as lövegek hatása. És mint látják, a harangnak semmi baja nincsen. Ez egy módosított harang, mondhatjuk egy új modell prototípusa. Ezt figyeljék!
Hátrébb lépett, elkattintott a falban egy kapcsolót és azt mondta:
- Fülvédőket fel!
Mindenki sietve felrántotta az említett eszközt. A zaj még így is fülsüketítő volt.
A harang megszólalt.
Olyan magas hangon, mint egy szuperszónikus repülő motorja. Süvített a harang, megrepedt az asztal lapja, a padló, a fal…
Az utolsó pillanatban, még mielőtt minden szétesett volna, a harang elhallgatott. Troy ábrázata olyan volt, mitnha savanyú gyümölcsbe harapott volna. Dexé úgyszintén ilyen volt.
- A harang, ha felhevülten megszólal, lerombol mindent, ami körülötte van.
- Tehát ez valami elrettentő, fenyítő eszköz? – tudakolta morcosan Dex.
- Ez nem harang. – Csóválta a fejét Harper. - Ez egy szuperfegyver.
- A feladat az, hogy elmenjenek Salvisra.
A főnök hangja idegesen csengett. Dex nem is csodálta. Ő is ugyanilyen hangon beszélne az embereivel. Nem hagyhatják, hogy elszabaduljon ez a harang… Vagy szuperfegyver. Akármi is ez.
A fegyver Salvisról jött. Neki, és néhány harcedzett emberének a feladata pedig az volt, hogy sétáljanak be az oroszlán barlangjába. Egyetlen űrutazás, és véget vethetnek ennek az egésznek. Mondjuk, még el sem kezdődött.
- Viszont a csapat egyik tagjának a Tralusra, a Vyrlaxra és a többi érintett bolygóra kell mennie – folytatta a főnök. Majd találomra rámutatott néhány emberre, és kiosztotta a feladatokat: négyen a Tralusra, négyen a Vyrlaxra mentek. Dexnek viszont nem maradt embere. Vajon a főnök egyedül küldi a Salvisra? Ennyire megbízik benne?
- Dex, nyilván észrevette, magára nem maradt ember. Ne ijedjen meg. Kap embereket. De készüljön fel arra, hogy őket nem ismeri.
Abban a pillanatban nyílt az ajtó, és négy alak lépett be rajta. Pisztolyokat, illetve csúcsminőségű gépfegyvereket hordoztak. Mindegyikük maga volt a két lábon járó fegyverarzenál.
- Itt vagyunk. Mi lenne a meló? – kérdezte dübörgő hangon az elől álló, harminc-negyven év körüli férfi. Drága prémbundát viselt. Úgy látszott, nagyon gazdag volt, vagy csak nagyon gazdagnak akarta mutatni magát.
Köszönni persze nem köszönt. Dex megállapította, hogy nem csak a kinézetével, az értelmi szintjével is baj van talán.
A főnök az imént mondta, hogy nem ismeri őket. Abban a pillanatban örült is ennek a ténynek.
- A megbeszéltek – állt fel a főnök, ügyet sem vetve a modortalan belépőre. – Mint azt ugyebár tudják, amit néhány napja küldtem üzenetet, részletesen elmondja, mi a teendőjük.
- Ahogy azt a válaszomban elmondtam, előre kérjük a lóvét – vágott vissza a vezető.
- Hát persze. Phil, a bőröndöt! – rendelkezett a főnök. Az egyik teremben tartózkodó ember elszaladt, és egy hatalmas, valószínűleg robbanás ellen védő burokkal borított bőrönddel tért vissza.
- Itt van, Perry – nyújtotta át a bőröndöt a főnök. Perry, a szabadúszó csapat vezetője pedig elkapta volna…
- Főnök, ne! – kiáltott hirtelen Dex, a bőrönd és a szabadúszó közé állva. – Megbízhatunk egy csempész banda szavában?
- Ugyan már, százados, ne csinálja! – lökte félre őt enyhén a főnök. – A legjobb választás Don Perry csapata. Mivel sok helyre kell menni, nem engedhettem meg, hogy háromnál kevesebb ember menjen a terepre. Magának nem jutott ember – így felbéreltem egy csapatot. Nem hárman lesznek, hanem öten. Ez egy harcedzett csapat, ha jól informáltak.
- Márpedig jól informálták – bólintott a Don Perry-nek nevezett vezető.
- De…
- Semmi de, magának kell a munka, Mortimer százados – vágott Dex szavába a főnök ellentmondást nem tűrően. – Ha nem tetszik, nm fizetem, és mehet azzal a másik két emberrel.
Dex rávágta volna, hogy „igen, a többivel megy!”. De nem tette. Valami visszahúzta. Mégpedig a bizonyítási vágy. A főnöke hitt benne, hogy megteszi amit kér, ráadásul ezzel a szabadúszó csapattal. És ő nem akart csalódást okozni. Meg akarta mutatni, hogy igenis, századosként lehet rá komolyabb feladatot bízni. Komolyabb emberekkel. Kit érdekelt, hogy nem ismeri őket? Majd megismeri. Csak néhány nap, vagy hét az egész… Ennyit csak kibír!
- Igaza van, főnök – ismerte be végül.
- Na ugye, megmondtam. Szíveskedne arrébb állni?
Dex elállt a főnök útjából, és Don Perry megkapta az ígért pénzt.
- Szerintem most, hogy mindenki megkapta a magáét – itt a főnök a bandára nézett -, foglalkozhat mindenki a saját dolgával. Nekem is vannak még más ügyeim.
A katasztrófa-elhárítás néhány dolgozója felnyögött, kifejezve nemtetszését az iránt, hogy a főnök bejelentette egyéb ügyei elintézését. Senkit sem érdekelt a nagyfőnök napirendje.
Dex kivezényelte a csapatot, és elindult velük a folyosón.
Belemerültek a katasztrófa-elhárítás tornyának rejtekeibe.
Salvison bealkonyodott.
Az egyik földbe vájt lyukban, a kalózok ideiglenes rejtekhelyében éppen tanácskozás zajlott. Ilyen sokszor lesz mostanában, töprengett Henderrman. A kalózok nem voltak megértőek. Ráadásul csúnyán is beszéltek.
Vagy lehet, hogy nem beszéltek csúnyán, csupán csak ő nem szokott az ilyen nyelvezethez.
Most éppen arról folyt a vita, hová menjenek el a Salvisról. Mert a harang, az Arany Harang, a pusztító eszköz első példányát szándfékosan küldték el Tellus Citybe. Ez csak a terv első része volt. És olybá tűnt, megvalósulni látszik. Henderrman akármennyi ideig volt karmélius, remek stratéga volt. Viszont nem rendelkezett isteni hatalommal, amit nagyon bánt. De eddig sikeresen cselekedett – ez önbizalmat adott számára.
Számításaik szerint két nap, és Salvis már a múlté. El fognak menni. Jó messze. A kalózok viszont nem döntötték el, pontosan merre.
- Nézze, Dominic – kezdte sokadjára Vince. – Szerintem a Tralus akkor is a legjobb választás. Messze van, öt holddal rendelkezik, bármelyikében megbújhatunk. És még a légvédelme is kiváló…
- És érintett a maga kis összeesküvésében – morgott Terrible. – Nem, nem megyünk a Tralusra, mindenki azon csámcsog, hogy mi történik ott.
- De nem kell tudniuk, mi kik vagyunk. Hát nem érti? Nem tudják, ki küldte a Harangot! Mi csak egy jelentéktelen banda vagyunk…
- Menjen már a baszott harangjával! – Ordított fel hirtelen Dominic. – Egy rossz mozdulat, és lebuktunk. Ha valaki felfedezi, hogy Traluson vagyunk, valaki, aki ismeri a tervét…
- Nem ismeri – állította biztosra Vince. – Nem érti, mi egy jelentéktelen…
- Szerintem nem jelentéktelen, amit eddig csináltunk. Mindig elárulhat valaki valamit. Mondjuk az a kurva a maga csodálatos tervét… Mert kitálalt neki mindent, az biztos. Higgye el, én csak el akarok menni a veszélyzónából. Ennek a veszekedésnek, a beszélgetésnek, a mondatainknak semmi köze sincs egymáshoz. Zárjuk le annyival, hogy féltem a bőröm. Nem hátrálok meg, de jobb’ szeretném biztonságban érezni magam és a csapatom. Ajánlom, hogy valami nyomós indokkal jöjjön elő, miért menjünk a Tralusra.
- Na, figyeljen. A Tralusnak öt holdja van. A Tralus II a rendszer fő holdja. A többi gázok lelőhelye illetve ércbányák. Ha felfedezték a harangot, talán a Tralusra is bepillantanak…
-… Ami egyáltalán nem biztos – szúrta közbe Dominic.
-… Mi viszont a Tralus IV-en leszünk – emelte fel a hangját Henderrman. – A negyedik hold egynem túl nívós ércbánya. Ha valahol, hát ott aztán nem találnak ránk. A bányák csak nagyon ritkán fordulnak elő a holdon. Ha leszállunk a felszínen, és meghúzzuk magunkat, senki sem vesz észre minket.
- Hát legyen – adta be a derekát Dominic.
- De ha ez nem jön be, kénytelenek leszünk megszabadulni magától – tette hozzá kifelé menet.
Traluson felhúzták az új harangot.
Vyrlaxon éppen most dolgoztak rajta.
Salvison pedig, miután az egységek behatoltak a hívők soraiba, újabb harang került a helyére.
Az egység tagjai pedig maguk a hívők közül kerültek ki. Egy olyan piszkos módszerrel, amit csak a legnagyobb bűnözők alkalmaznak. Magával a tudatstimuláló méreggel, ami a vad Xchsychs világáról származik. A szerrel elérhető, hogy az áldozat azt végezze el, amit a méreg adagolója mond. Senki sem tudja, ez hogy lehetséges – de működik.
De hogyan került tudatot stimuláló méreg a Salvison kívülre? Nem csak Henderrman volt ugyanis, aki ezt a szert bejuttatta a prédák poharába. A megoldás egy nagyon bonyolult kommunikációs rendszer volt.
A pajzson rés keletkezett.
A világok romlása ezennel elkezdődött.
