Derion aztán fájó tagokkal ébredt, először nem nyitotta ki a szemét, csak azután, miután megállapította, hogy nem az ő lakosztályuk olaj- és kenőcs szagát érzi, hanem egy valamivel tisztáb levegőt szippant be. Nyomban összeszedte magát és körülnézett – látta, hogy ágyon fekszik, be van takarva, és hogy a szoba, ahol az ágy van, jól berendezett, barátságos, középen hatalmas kanapével, dohányzóasztallal, a vele szemben lévő panorámaablakból pedig remek kilátás nyílik Tellus City végtelen metropoliszára. A szoba szélén még egy szekrény is állt.
Már csak az volt a legfőbb és legérdekesebb kérdés: hogy került ide? Arra emlékezett, hogy ivott egy italt. De hogy mi volt az...
Hirtelen támadt egy ötlete: az ital talán kiütötte, de szándékosan. Talán Jeremy Cross Spike-kal olyan italt hozatott, amibe előzőleg kábítószert tettek.
Jeremy Cross... Derion nyelvén ez a név cikázott, majdhogynem kiejtette. Waltonnak igaza volt, nem szabad benne megbízni, mert itt volt, megmérgezte, pedig azt hitte, benne bízhat. Lám, mégsem. Átkozta magát azért, mert naiv volt, és mert megbízott abban, akiben nem kellett volna. Mit is mondott Cross? Hogy nem veri át, az ital nem mérgező? Elültette a bizalom magvát a fejében, holott hazudott.
Fejét sűrűn rázogatva átvetette a lábát az ágy fölött, és letette a lábát a talajra. Mezítláb volt, és ki tudja, talán még meztelen is.
Nem, meztelen nem volt. Felállt, élvezte a járás örömét, ahogy körbe-körbe sétált a szobában.
- Tehát felébredtél – szólította meg egy érdeklődő hang mögötte.
- Igen – válaszolta ösztönösen Derion. – Te ki vagy?
Nem várta meg a választ, hátra fordult...
Majd szembenézett egy ismerős, mégis idegen arccal.
Kit is látott az utolsó percekben? Egy nőt, aki nem követte Spike-ot. Aki nem ivott, nem röhögcsélt a robogósokkal. Bájos, de nem kifejezetten gyönyörű. Ismerte őt, de mégsem.
- Ja, hogy még be sem mutatkoztam – csapott a homlokára a nő. Ha Derion nem lett volna lélekfestő, és nem ismerte volna a viselkedési normákat, azt mondhatta volna rá: udvariatlan. – Sue vagyok. Sue Wellington.
- Derion – nyújtott kezet a fiatal férfi.
- Ennyi? Derion? – csodálkozott Wellington, viszonozva a kézfogást. Derion megállapította, hogy erős, de mégsem szorító a kézfogása. Csupa ellentmondás.
- Hogy kerültem ide? – kérdezte egyből mohón Derion.
- Ja, arra a kis bunyóra gondolsz? – vigyorgott Sue. De a vigyor rögtön lefagyott az arcáról, látva, Derionnak nem rémlik a dolog. – Na, szóval nem hagyhattam, hogy kitegyenek a hűvösre.
- Hűvösre?
- Igen, ez egy robogós kifejezés. Örülj, hogy nem egy kukában ébredtél, mert bizony azt jelenti a „hűvös”.
Derion most vette csak szemügyre Sue-t. A nőnek sudár teste volt, ujjai hosszúk és kövérek, haja barna, csillogott a napfényben. Arca arról árulkodott, hogy sok megpróbáltatáson esett át, de még így is élvezi az életet. Folyamatosan egy bizonyos illat lengte körül, amit Derion a lélekfestők oltárának kellemes illatára emlékeztette.
- Különös egy idegen vagy te – jegyezte meg, csípőre téve a kezét. – Aztán mi történt? – kérdezte, mert érdekelte, hogyan is került ide pontosan.
- Nos, azt ugye tudod, hogy Jeremy Cross és Spike leitatott, szándékosan – az utolsó szót hangsúlyozva ejtette ki, közben fel-alá járkált, úgy magyarázott, mint egy tyúkanyó. Derion elmosolyodott, mert hát Sue igyekezett komoly hangot megütni, mégis elég bájos volt. – Azután két pribék elkezdett volnszolni téged egy kuka felé. De én eléjük ugrottam, tökön rúgtam őket, és... – úgy magyarázott, hogy teljesen beleélte magát, mintha még most is ott lenne, a szemetes mellett.
- A részletektől kímélj meg – fintorodott el Derion.
- Rendben. Szóval, tökön rúgtam őket és aztán egy célzást tettek az anyám foglalkozására, aztán adtam nekik még egyet. Majd egyszerűen elvonszoltalak idáig, lefektettelek. A többit tudod.
- És pontosan hol vagyunk?
- Kilométerekre a robogósoktól. Nem kell félni.
- Én nem félek – kiáltotta önérzetesen Derion. – De tudod, én tegnap kezdtem el a robogós pályafutásom, és szeretném folytatni.
- Nem, még nem mehetsz el – állta el az útját Sue. – Maradj még, olyannyira egyedül vagyok...
- Ugyan miért maradnék? – kérdezte nyersen Derion. – A karrierem, a mes... az apám ott vár.
- Az apád? Az az úr az apád? – kérdezte meghökkenve Sue. – Nekem nincs családom. Vagyis van.
- Bizonyára hazajönnek még ma, mint minden rendes család – lépett el mellette a lélekfestő, de megállt. Egy valami biztossá vált számára. – Vagy mégsem? – kérdezte bizonytalanul.
Sue Wellingtonnak megeredtek a könnyei, szánni való teremtéssé vált a cserfes kis tyúkanyóból.
- Tudod, hogy Spike kicsoda? – kérdezte keserűen.
- Igen, a legjobb robogós. Ez most hogy jön ide?
- A bátyám – bökte ki Sue. – Gyűlölöm őt, egy nagyképű senkiházi.
- Ezt nem tudtam – motyogta Derion, láthatóan szíven ütötte a tény. – Azért mégsem senkiházi, ha valahol már az első.
- Te nem ismered őket – vágott vissza Wellington. – Sosem szabad bennük megbízni. Egyszerű senkik. Híres senkik.
- Furcsa, te is ott voltál, amikor leitattak, ebből következtethetek arra is, hogy közéjük tartozol? – kérdezte kíméletlenül Derion.
- Nem tartozok közéjük – bökött a mutatóujjával Derion mellkasára Sue. – Én csak... Szomjas voltam, ennyi. Ezért mentem a Küklopszba.
- Hát persze – dohogta Derion. Nem hitt a nőnek. Ebben a dologban nem, de alapvetően megbízott benne, még így is, hogy Spike húga. – Azt hiszem, maradok – sóhajtotta.
- Miért gondoltad meg ilyen hamar magad? – derült fel Sue arca.
- Azt hiszem, egy-két nap pihenő a karrieremben csak nem fog megártani...
- Ráadásul én is tudlak tanítani – mondta Sue. – Tudod, a véremben van. Kiskoromban, amikor még Spike-kal éltem, megtanított egy-két dologra. Amikor aztán elment, én vittem tovább a családban a stafétát. Őt hívta az az aljanép... Égi Lovagoknak hívják magukat – itt köpött egyet, kifejezve undorát.
Derion bólintott, és elhátrált a kijárattól. Csak azt sajnálta, hogy Walton egy ideig nem tehet érte semmit...
Derion átlépte a küszöböt. Az ismeretlen küszöbét. Sue Wellington csak egyike volt a furcsaságoknak. Ott van például Jeremy Cross. Na meg Spike. Egytől egyig különös figurák, legalábbis számára. Tudta, a háttérben sötét dolgok munkálkodnak.
- Egy valamit hadd kérdezzek meg – lépett közelebb a nőhöz Derion. – Hogy tudtál megélni itt, a semmi közepén.
- Először is, ez nem a semmi közepe – méltatlankodott Sue. – Másodszor, azért fel tudom mgamat találni. Időszakos munkák. Nem sok a fizetésük, de erre a putrira kitelik belőle.
- Apám, ez a Spike gyanús nekem – mondta csodálkozva Derion, visszaterelve a szót az előző témára. – Vajon miért ugrál ennek a Jeremy Cross-nak minden szavára? Vajon miért mérgeztek meg? Vajon hogyan lett ez a Cross a robogósok vezetője?
- Van mit kideríteni – bólogatott szaporán Sue. – De most mesélj, te pontosan ki vagy...
Derion nem akart hazudni, de muszáj volt. Kiöntötte a különös idegennek a saját, kitalált lelkét...
