A Rohadt Orchidea Salvis egyik legnépszerűbb bárja volt. Itt élték ki perverzióikat a mindenféle népség tagjai, itt voltak a legexkluzívabb örömlányok, a legkihívóbb öltözetű kurvák.
Mikor Dex és Emily belépett a bárba, a legtöbb szem rájuk szegeződött. A mocskos, piaszagú férfiak csorgadozó nyállal tekintettek Emilyre, és legtöbbjük megjegyezte, hogy ruhája mutathatott volna többet is a testéből. Dex azonnal beállt Emily elé, védelmezvén a nőt.
A két jövevényre egy másik nő is felfigyelt. Ugyanazt a ruházatot viselte, mint amit a felvételen, és a koszos lebuj egyik félreeső bokszában üldögélt, ahol a leghalkabb volt a zene, a leghalványabbak a vörös fények, és legkevesebb a perverz férfi. Nyugodt zug volt, és a két katasztrófa-elhárító örült ennek.
Leültek a nővel szemben. A nő székeket rúgott ki nekik, és leroskadtak oda.
- Emily Proctar – mondta a nő. – Rendőr, igaz?
- Már nem – legyintett Emily. – Az imént mondtam fel.
- Kár. Pedig a nyomozás szempontjából fontos informáiókkal szolgálhatok.
- Akkor nem érdekes – állt fel Emily, és látszott rajta, hogy nem érzi jól magát a Rohadt Orchideá-ban. – Az ügy a rendőrség hatásköre, és én nem vagyok rendőr…
- Szerintem nagyon is érdekelné – nyúlt utána a nő. – Ja, még be sem mutatkoztam: Acél Kwizek vagyok.
- Acél Kwizek? – vonta fel a szemöldökét Dex. – Az a csempész-kurva?
- Látom, híres vagyok – húzta ki magát Acél Kwizek. – A kurvát hagyjuk, az csak álca, de igen, én lennék az.
- Szép kis aktája van a Telluson – magyarázta Dex Emily értetlen ábrázatát látva. Időközben az ex-rendőr visszaült a helyére. – Többször karóba húzta a számításainkat…
- Higgye el, nem volt szándékos – magyarázta Acél Kwizek. – Rosszkor voltak rossz helyen. Ahogy most én is.
- Na, akkor miről is volna szó?
- Erről – a csempész előhúzott a testét nem túlságosan takaró ruhája alól egy apró kártyát. – Ez egy holofelvétel, melyet tegnapelőtt tekintettem meg, és nagyon hasznosnak bizonyult.
- Pontosan mi van ezen a felvételen?
- Egy kis betekintés a kalózok titkába – vigyorgott Acél Kwizek. – Ja, igen, azt még nem is mondtam, hogy az egész gyilkosságsorozat egy emberhez fűződik. Egy és ugyanaz az ember követett el ugyanabban az időben több helyen gyilkosságot.
Dex és Emily értetlenül néztek egymásra.
- Hogy lehetséges ez? – tudakolta Dex.
- Na ne nézzenek bolondnak – kezdte a csempész. – Ez tényleg igaz. Nemrégiben megkeresett ez a bizonyos kalózbanda. Egy volt karmélius a vezetőjük, és azt kérte, feküdjek le vele.
- Egy karmélius? Azok kezét a saját szabályaik kötik meg – vetette ellene Emily.
- Hát persze, de ez az illető – Vince, vagy mi volt a neve – kilépett a karméliusoktól, és sorban meg akarta szegni vallása törvényeit. Embert már gyilkolt, mikor ugyanitt találkoztunk – éppen a szextilalmat akarta megszegni.
- Ezt miért mondja el nekünk? – kérdezte Dex. – Vagyis, nagyon jól cselekszik, de nem haragudnak meg ezek a kalózok, hogy elmondja mindezt?
- Bosszú – csóválta meg a fejét a csempész. – Egyszerű bosszú. Mert kifosztottak, és mert ez a Vince nagyon szarul mozog az ágyban. Engem hátrahagytak, mert azt hitték, túl keveset tudok – pedig rosszul tették, mert én nem csak egy bábu vagyok a játszmájukban. Már nem foglalkoznak velem, és ez a vesztük – mindent elmondok róluk, és ők nem fogják megtudni, hogy elmondtam. Így vagyok én egy ütőkártya, mert fontos dolgokat özlök, amivel előrébb juthatnak.
- Értem. Csak beszéljen. Mondjuk arról, hogyan szerezte meg ezt – mutatott a holofelvételre.
- Hát jó, de figyelmeztetem, egyes részletek nem fognak tetszeni – vonta meg a vállát Acél Kwizek. – Nagyon nem fognak.
Acél Kwizek nem sok ilyen estét élt meg, mikor telihold van. De most megélte, és miután ittak egy jó áldomást, olyan melege lett, hogy muszáj volt nekivetkőznie.
Már az ideiglenes lakosztályában voltak, Boader egyik legelőkelőbb fogadójának egyik szobájában. Semmi villany nem világított, csak a hold fénye szűrődött be.
A szoba északi részén egy kétszemélyes ágy volt, mellette kis szekrény. A nyugati részen volt csupán egy nagy panorámaablak, és a földön egy egyszerű mintákkal átszőtt selyemszőnyeg. A lakosztály egyszerű volt, de el lehetett benne lenni egy ideig.
Acél Kwizek éppen elhúzta a függönyöket, hogy a jókora panorámaablakon át ne lássa senki a nemsokára következő, igencsak pikáns műsort.
- Olyan hűvös van itt – jött mögüle Henderrman panaszos hangja.
- Akkor felmelegítelek, bébi – szólt vissza neki kihívó hangon Kwizek. – Feküdj csak le, ez a szálloda legjobb ágya.
Azért lélekben ezt nem így gondolta, és hőgutát kapott volna Henderrmantől, de hát pénzért akármit, ugyebár…
- Azért védekeznünk is kellene – ült le az ágyra Kwizek. Sötét volt, de még így is látta, hogy Vince-nek fogalma sincs, miről beszél. – Na jó, nem muszáj – nevetett egyet, de ez nagyon erőltetett volt.
Majd befeküdt az ex-karmélius mellé. Vince rögtön közelített hozzá. Kwizek nem ellenkezett. Egy ideig nem.
De ezt a szeretkezést nem lehetett élvezni. Látszott, hogy Henderrman még sosem csinálta, de a nő azért még nem hátrált meg. Felkönyökölt, és letépte Vince-ről a karmélius-köpenyt. A szürke köpenyt aztán a földre hajította. Aztán ő is feltépte a maga ruházatát; először felül szabadította meg magát gönceitől, aztán alul.
- Hú – ámuldozott Vince, mert sosem láthatott még meztelen nőt.
Ősember gondolta Kwizek. Ősembernek látta Henderrmant, mert minden örömből kimaradt, visszafejlődött volt, degenerált, lélekben egy torzó… A csempésznő folytathatta volna Vince Henderrman jellemzését, de nem látta értelmét neki.
Odahajolt Henderrmanhez, teljesen odatapadt, nemcsak a melle, még alul is. Henderrman is ugyanezt tette, utánozni próbálta a mozdulatot, majd csókolózni kezdtek…
- Fújj – fintorgott Emily. – Ezt átugorhatnánk?
- Persze – bólintott mosolyogva Kwizek, láthatólag élvezte Emily undorgását. – Aztán valami mintha megmozdult volna a fejemben…
- Mi lenne, ha te fizetnél? – kérdezte Henderrman az egyik igencsak hoszú puszilgatás végén.
- Hát persze, édesem – simogatta meg a férfi orrát a csempésznő. – És nem csak pénzzel látlak el…
Mi van? kérdezte ekkor magától Acél Kwizek. Nem erről volt szó… Tudta jól. Visszavonta volna azt, amit most mondott, de valahogy képtelen volt… Mintha agyának parancsai nem jutnának el a végtagjaiig!
- Olyan csodálatos vagy – mondta, de nem akarta. Pofon vágta volna – már emelte is a kezét.
De mégsem emelte. Csak gondolta, hogy emelte. A tudta mintha fogságba esett volna, és nem tudni, hogyan. Kiszabadulni sem tudott.
Aztán akaratlanul is rásimult Henderrmanre, és újabb vad szeretkezés vette kezdetét, csorgott a nyál, nyalták egymást, ahogyan csak bírták…
- Szerintem ez sem fontos részlet – állította meg a nőt Dex. – Megint ugorhatunk. Bár elég érdekes volt, amikor azt állította, hogy nem ön irányította saját magát.
- Ennek köze van a felvételhez is – bólintott Acél Kwizek. – Akkor folytatom, a leglényegesebb résznél…
Miután a férfi megnyalta a bal combját, hirtelen észrevette, hogy az a valami, ami fogságban tartotta elméjét, eltávozott a fejéből. Ez órák múltán következett be, Kwizek mindent elmondott neki: kapcsolatait, elérhetőségeit, pénzforrásait, és egyszerűen mindent, a családi szennyest is kiteregette. Megfosztották attól, amit a legjobban féltett: titkaitól. Henderrman tudta,mitől fél, mi a kedvenc itala, még a kedvenc manotos alsóneműjéről is beszélt a férfinek.
Pedig nem akart.
- Ez csodálatos volt – lihegte, majd a szekrényre nézett. Azon ott feküdt a forró éjszaka ára, amit ő tett oda nemrégen. Körülbelül ezer egység lehetett. Már nem emlékezett rá, mikor csapta le a faszekrényre…
Lekászálódott az ágyról, és a fáradtságtól, amit a több órán át tartó szeretkezés idézett elő, imbolyogva leszédült az ágyról. Ráesett a karmélius-köpenyre, és a sötétben megcsillant előtte valami.
A köpeny zsebében félig kicsúszva egy adatkártya hevert. Akkor eshetett ki, amikor ledobta a ruhadarabot az ágyról.
Én fizettem neked gondolta Acél Kwizek, majd megfogta az adatkártyát most te is fizetsz nekem.
- Jól vagy, drágám? – jelent meg Vince aggódó ábrázata az ágy szélénél. A nő becsúsztatta az adatkártyát az ágy alá, hogy a férfi ne vegye észre, hogy elvete tőle azt.
- Ign, jól vagyok – tápászkodott fel Kwizek, mosolyt erőltetve az arcára, de legszívesebben hányt volna. – Itt a ruhád.
Azzal átnyújtotta a köpenyt Henderrmannek, aki rögtön felöltözött, egy utolsó szenvedélyes csókot nyomott Acél Kwizek arcára, és amilyen gyorsan megjelent a csempésznő életében, olyan gyorsan távozott is belőle, a pénzzel együtt, amit abba a zsebébe csúsztatott, amiből a nő kilopta a kártyát.
Acél Kwizek pedig mosolyogva vette észre, hogy Henderrman elfelejtette megnézni a zsebeit. Az adatkártya ott feküdt, mélyen az ágy alatt…
- Ez eléggé undorító volt – jegyezte meg Emily, visszagondolva a nyalakodós részletre.
- Nagy lélekjelenlét kellett ahhoz, hogy ne hagyjam ott őt. Ráadásul, van egyfajta… Teóriám.
Emily és Dex hallgatott, némán jelt adva: hallgatják őt.
- Na, szóval, ahogy mondtam, volt egy pont, ahol mindent elmondtam: titkokat, kapcsolatokat, még fizettem is. Pedig nem akartam. Aztán megnéztem ezt – itt az adatkártyára mutatott.
- Várjunk – szakította félbe őt Emily. – Pontosan mit tartalmaz az a kártya?
- A xchsychsian méreg bemutatóját – mondta fagyos hangon Acél Kwizek. Először mindkettő társa csak nézett, majd Emily törte meg a csendet:
- Akkor ezt már én is láttam, tegnap este.
- Hm, ez érdekes – gondolkodott el Acél Kwizek. Talán tudta a logikus megoldást arra a jelenségre, hogy az anyagot egyszerre látták. Az, hogy… - Bakker, nyilvános csatornán hagytam a lejátszómat – káromkodta el magát, ami szép külsejéhez egyáltalán nem illett. – Érthető. Ön is valamelyik csatornán láthatta, nemde?
- A kalózok rejtekhelyén – bólintott a nő. – Sebtiben távozhattak, a rendszereket nem kapcsolták ki.
- Rendben. Akkor tudjuk a lényeget.
- Én nem tudom – tárta szét a karjait Dex.
- A Xchsychs-re mennek, igaz? – nézett rá Kwizek. – Ott bővebb tájékoztatást kap az egészről. Most csak annyit, hogy egy nagyon gonosz hadművelet kulcsa.
- Ő, oké – egyezett bele Dex. – És mi lenne az a teóriája?
- Hogy a szer hatása alatt álltam. Annyira hülye azért nem vagyok, hogy én fizessek a saját szolgálataimért. A szer befolyásolja a tudatomat, pontosabban Henderrman módosítja az én gondolataimat. Öntudatomnál voltam, de nem csinálhattam semmit – minden egybevág.
- Tehát a méreg hatása alatt állt – ismételte Dex.
- Ráadásul a szex előtt szíverősítőt is ittunk – kuncogott Kwizek, de arcára fagyott a mosoly. – Ott adták be – csapott a homlokára. – Én idióta!
- Figyeljen, nagyon köszönjük – állt fel Emily, láthatólag nem érezte jól magát ezen a helyen. – Indulás előtt elintézhetem, hogy jutalmat kapjon a Salvisi Rendőrségtől.
- Nagyon köszönöm – mosolygott rá Acél Kwizek. – De ne foglalkozzanak velem. Kapják el azt a szemétládát!
- Ha tudná, mennyit segített – állt fel Dex is. Hálás volt, nagyon hálás, mert ennyire még sosem jutottak előbbre a nyomozással. – A kártyát elvinném – fordult aztán vissza a bejáratnál. Acél Kwizek nem ellenkezett; sőt örült is, mert undorodott a felvételtől – magában eldöntötte: még ma elhagyja Salvist.
- Indulás! – kiáltotta Don Perry. Kiáltása fájdalmasan hangos volt; végigdübörgött a hatalmas csempészhajó folyosóin. Miután a karsztvízből kinyerték az utazáshoz elegendő hidrogént, egy percig sem szándékoztak maradni ezen a homokgolyón.
- Itt mindent elrendeztünk – mondta magában Dex, miközben hátradőlt lakosztályának fotelében. Előtte egy holorács állt, és a százados nekiállt, hogy tanulmányozza Vince Henderrman sötét titkát…
- Meghaltak – jelentette az egyik kalóz. Dominic elégedetten bólintott, bár nem lett volna ennyire elégedett, ha tudta volna: nem halt meg a háropm ember.
Két órán keresztül csak fegyverek dübörögtek. Kiáltások harsantak. A bányászok fellázadtak, és hatalmas seregük, csákányokkal felszerelve közeledtek feléjük.
De ők már messze lesznek.
Még távozás előtt azért kiélesítettek néhány taposóaknát. A robbanószerek eltűnnek majd, és bányarobbanásnak lesz majd beállítva az egész…
- Evakuálás – kezdte vezényszavait Dominic. A kalózok sorokba szerveződve álltak előttük, és elindultak a kalózhajó rámpáján.
- Egyes sor, indulj!
A vezényszó tejesítve.
- Kettes sor, indulj!
- Hármas sor, indulj!
Dominic Terrible kiáltásai úgy visszhangzottak az éjszakában, mint egy prédára leső ragadozó rikoltásáé.
- Utolsó sor, indulj! – mikor ez is megvolt, Dominic Henderrmanhez fordult: - Ne tököljön sokan itt kint – azzal elindult a kalózai után.
Vince elégedett volt. Még Dominicnál is elégedettebb. Terve sikerülni fog. A biztonságos rejtekhelyükön megszólaltatja a harangokat. Aztán pedig leigázza elsődleges célpontjait…
Tökéletes.
Sosem hitte volna, idáig jut majd. Alig egy hete szakadt el a karméliusoktól, és a hódító tervének első ciklusa már befejeződött.
Önkéntelenül is a szívére tette a kezét. A zsebe ott volt a ruháján. Amiben a felvétel, ami nem őket ábrázol. Dr. Jones és kalózbandája vette fel azt a videót, amiben ismerteték a Xchsychs méreg csodálatos működését.
Megtapintotta a zsebét.
Az üres zsebét.
Tágra nyílt szemeivel pedig lejjebb nézett. Kiforgatta a zsebét, de a kártya még így sem volt ott.
Hogy történhetett? Miért nincs itt?
A titkom… Nem titok többé!
A felismerés pedig széjjeltépte a szívét. Féktelen haragra gerjedt. Kezeit ökölbe szorította, és véresre verte a levegőt. Sebzett vadként ordított – megfosztották a legféltettebb titkától.
Ami legnagyobb fegyvere is volt. Egy kis rühes adatkártya…
Tralus IV lakóinak örökre emlékeibe vésődött Vince Henderrman kilométerekig elhallatszó, állati üvöltése.
